Valamikor 2-3 hete az osztályfőnököm felhívta anyukámat azzal, hogy nem lenne-e kedvem elmenni Hollandiába egy hétre. Először nagyon gondolkodóba estem, hogy talán mégsem megyek el. Aztán alaposabban átgondoltam, és úgy döntöttem elmegyek…
Eljött október 26-a, az indulás napja. Iskolánk igazgatója autóval levitt minket a mosonmagyaróvári kollégiumba, ahol találkoztunk a hódmezővásárhelyi diákokkal, akikkel hajnali 3:00-kor útnak indultunk Goudába. Nem mondanám, hogy az utazás egy felemelő élmény volt, de végül lassan, de biztosan megérkeztünk a Goudában található gimnázium elé. Egy rövid eligazítás után mindenki elindult ideiglenes otthonába, a holland diákokhoz. Én Ariékhoz lettem beosztva a hódmezővásárhelyi Attilával együtt. Mindketten nagyon szimpatikusnak tűntek, így már nagyon vártam, hogy megismerhessem Arie családját. Nagyon kedves embereket ismerhettem meg bennük. Rövid ismerkedés után lefeküdtünk aludni, mert aznap többhöz már nem volt erőnk. Másnap reggel Arie anyukája kivitt minket az állomásra, ahol a Hollandiában lassúnak számító, itt a gyors fogalmát kimerítő vonattal bementünk Goudába. Az iskolában egy rövid Bibliaolvasás és eligazítás után csoportokba osztva elindultunk Gouda történelmi központja felé. Ahogy egyre beljebb értünk, kezdett rajtam eluralkodni a hely varázsa. Egyre kevésbbé zavart, az egyébként egész héten domináló hideg, ködös idő, mert szívemet elborította a melegség. Először a Szent János-templomba mentünk be, ahol nem volt túl sok időnk szétnézni, mivel aznapra különböző feladatokat is kaptunk, amelyeket teljesítenünk kellet, így miután lerajzoltuk a templom egyik ablakát, átmentünk a közeli árvaházba. Az idegenvezető néni mesélt nekünk a történelméről, majd elmentünk a főtérre, ahol megnéztük a goudai városházat. Utunkat ezután a 
kanálisok felé vettük, ahol megnézhettük hol folyt egykor a tőzegkereskedelem. Miután megnéztük a helyi halpiacot is visszamentünk a templomhoz. Miután alaposabban is szétnéztünk elindultunk az iskola felé, hogy buszra szállva elmenjünk a tengerpartra. Egy kis tengerparti sétát követően a nap már a végéhez közeledett. Én és pár fiú biciklivel átmentünk Pieterhez, ahol ha csak virtuálisan is, de stílusosan lejátszottunk egy Magyar – Holland focimérkőzést. Ezt követően hazamentünk, és megvacsorázunk. A finom étel után a családdal játszottunk egy tradicionális holland játékot, a sjoelent. Másnap reggel szintén az iskolában kezdtünk, majd buszra szálltunk és elindultunk Amszterdamba. Az úton rengeteg ”hasznos” holland kifejezést tanulhattunk meg, de mi is nagyon segítőkészek voltunk, így az út végére már körmondatokban beszéltek magyarul holland barátaink. Amszterdamban a buszról átléptünk egy hajóra, és elvesztünk a kanálisok rengetegében. Miután kihajóztuk magunkat múzeumlátogatás következett. A csoport egyik fele a Van Gogh múzeumba, a másik fele, jómagammal együtt a Rijksmuseumba ment. Van Gogh az egyik kedvenc festőm, és mivel tudtam, hogy időhiány miatt múzeumlátogatásnak nevezett, inkább tornaórának beillő rohanás lesz a vége, ezért úgy döntöttem, oda majd legközelebb megyek. Mindenesetre a Rijksuseum is gyönyörű volt, legalábbis az a kis része, amit láttunk. Ezután mindenki lefényképezkedett az I AMsterdam szobor előtt és átsétáltunk a Dam square-re, Amszterdam főterére. Itt a szabadidőnkben megnéztük Amszterdam egyéb jellegzetességeit is, amelyek már enyhén szólva nem kimondottan kötődnek például a
képzőművészetekhez… Miután több oldaláról is megismertük Hollandia fővárosát visszaindultunk Goudába, majd a családok gondjaira lettünk bízva. Mivel mi gyakorlatilag Rotterdam külvárosában laktunk kínálkozott a lehetőség, hogy nézzük meg a várost. Mi pedig éltünk vele… Felmentünk az Euromast – rotterdami kilátó – tetejére, ahonnan kedvünkre csodálhattuk az éjszakai életet. Este úgy tértünk nyugovóra, hogy tudtuk, egy elég unalmasnak ígérkező nap elé nézünk. A csütörtököt is az iskolában kezdtük, mint minden nap, annyi különbséggel, hogy ezúttal sajnos ott is maradtunk. Születésnapi naptárat, és élőképet készítettünk, ami így utólag visszagondolva nem volt olyan borzasztó, bár korántsem ez volt a hét fénypontja. Délután ismét két részre osztódott a csapat. A túlnyomó többségben fiúkból álló csapat elment a sportolni, a lányok pedig főzni indultak. Mikor beléptem a tornaterembe, nem láttam semmi különöset. Egy klasszikus értelemben vett iskolai tornaterem volt. Ekkor kiderült, hogy ez a tornaterem csak nálunk számít klasszikusnak… Történt gyanis, hogy átmentünk a MÁSIK tornaterembe, ahol kiderült, hogy holland barátainknál bizony mást jelent a tornaterem a szótárakban. Engem természetesen a mászófalak kötöttek le leginkább, de mindenkinek megvolt a lehetősége arra, hogy a számára legkedvesebb sporttal töltse ki a rendelkezésre álló pár órát, mígnem mindenki megéhezett annyira, hogy már csak az evésre tudtunk gondolni, úgyhogy elmentünk a helyi szakmunkásképzőbe, ahol nagy örömünkre már terített asztalok vártak. Ízlések és pofonok, de nekem a vacsora legjobb része a fagyi volt, de nem akartuk megbántani a lányokat sem, úgyhogy mindenki evett, amennyit csak beléfért, bár utólag gyanusan sok lány hivatkozott arra, hogy ők ugyan csak terítettek… A következő programpont a mosogatásnak csúfolt habfürdő volt, de nagy nehezen azért a konyha is elnyerte eredeti állapotát és hazamehettünk. Sajnos ez volt az utolsó esténk a családoknál, de mindenki jól érezte magát és nagyokat beszélgettünk. A reggel nehezen indult a korai kelés miatt, de lassan erőt vettünk magunkon és elbúcsúztunk az ideiglenes családunktól, és bementünk az iskolába. Búcsút vettünk az iskolától is és elidnultunk
Nürnberg felé. Mire odaértünk a sávelválasztó vonalak beleégtek a retinámba a dobhártyámba pedig mintha tűt szúrdostak volna annyi zenehallgatás után, de legalább volt időm gondolkozni azon, hogy milyen csodálatos napok vannak mögöttem. A szombatot a szinte kihalt Nürnberg megnézésével kezdtük majd többszáz kilométernyi buszozással folytattuk egészen Passauig, ahol ismét szétnéztünk egy kicsit. A szombati napot a bécsi Hundertwasserhaus megnézésével koronáztuk meg, majd fáradtan, de élményekkel tele megérkeztünk a mosonmagyaróvári kollégiumba, hogy egy kevés alvás után másnap reggel még egyszer, de végre utoljára útnak induljunk…
Nagyon boldog vagyok, hogy ha csak egy kicsit is, de belekóstolhattam a holland élet mindennapjaiba, hogy gyönyörű helyeken jártam, és talán, ami a legfontosabb: hogy nagyszerű embereket ismertem meg.
Munka Dávid, VII.O
