Máté Julianna a TUDOK verseny szlovákiai győztese

2014. 02. 28. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 2721

2013 november 29.-én került sor Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin Alapiskolában a TUDOK nemzetközi diákverseny felvidéki fordulójára. A diákok munkáikat három összevont kategóriában (Történelem-Helytörténet-Népművészet, Biológia-Környezetvédelem-MűszakitudományokésOrvostudomány-Pszichológia-Biokémia) két napon át mutatták be a szakmai zsűrinek.

Iskolánkat MátéJulianna, 2.osztályos tanuló képviselte a Csetneki csipke újratöltve című munkájával. A munka megírását hosszú kutatás előzte meg, hisz a csipkefajta, amely a 19. és 20. századfordulóján jött létre két fiatalhölgy által, a háború után elveszett. Munkája során az 1907-ben kiadott betanítófüzetnek a leírását javította ki, illetve kiegészítette a hölgyek katalógusából származó modellek egyes motívumjainak leírásait. Julcsi, elmondása szerint szeretné, ha a csipkefajta fennmaradna,  hisz Budapesten is elismert és árúsított csipkéről van szó.

A verseny Történelem-Helytörténet-Népművészetkategóriájának  győztese Máté Julianna lett, aki egyben a zsűri különdíját is  elnyerte. Így 2014 márciusában ő képviseli Felvidéket a Tudományos Diákkörök XIV. Konferenciáján Kecskeméten.

Gratulálunk és sok sikert kívánunk a magyarországi megmérettetéshez!

U.i.: Máté Julianna felkérést kapott a rozsnyói múzeumtól munkájának bemutatására.

Kommentelés lezárva.