Oláh György emlékverseny

2015. 02. 27. • Beszámolók • Megtekintések: 2807

 39. alkalommal került megrendezésre 2015. február 13-a és 15-e között a Felvidéki Magyar Matematika Verseny, amely második éve Oláh György, 2012-ben elhunyt komáromi matematika tanár nevét viseli. Oláh György volt a verseny elindítója és évtizedeken keresztül lelkes szervezője. Idén a versenyre Rimaszombatban, a Tompa Mihály Református Gimnáziumban került sor. A gimnáziumnak a szervezésben és lebonyolításban partnerei voltak az SZMPSZ Regionális Pedagógiai Központja, Rimaszombat városa és a Református Tudományos Gyűjtemények.

A nevével ellentétben, a versenyen nem csak szlovákiai magyar tanítási nyelvű középiskolák diákjai mérik össze tudásukat, hanem hagyományosan részt vesznek rajta magyarországi gimnáziumok küldöttségei is. Rimaszombatban 11 szlovákiai és 6 magyarországi gimnázium képviseltette magát.

A versenyt Bitay Levente kassai magyar konzul nyitotta meg. A résztvevőket Jozef Šimko Rimaszombat polgármestere köszöntötte. Jelen volt a megnyitón Ádám Zita az SZMPSZ alelnöke is. Bálint Béla, a Zsolnai Egyetem tanára, a Matematikai Olimpia Szlovákiai Bizottságának alelnöke a verseny teljes ideje alatt a tanárokkal és versenyzőkkel volt.

68 diák 4 kategóriában versenyezett. 6 feladat megoldására 4 óra állt rendelkezésükre. A feladatokat Mészáros József nyugalmazott matematika tanár, Gyürki István, a Matematikai Olimpia Szlovákiai Bizottságának tagja és Miko István régiófelelős állították össze.

A diákok nem csak feladatmegoldással foglalkoztak. Pénteken este megnézték Varga Norbert, Vörös Attila és Vörös Előd, Pásztorok ösvényén című filmjét, és szombaton délután, amíg a tanárok kijavították a feladatokat, B. Kovács István vezetésével városnézésen vettek részt.

A verseny kiértékelésére szombaton 17 órától került sor a gimnázium dísztermében. Általános értékelést Mészáros József a versenybizottság elnöke tartott. Majd az egyes iskolák átvehettek egy-egy könyvcsomagot a Pro Scholis p.t. és Rimaszombat Város jóvoltából. Ezután következett az eredményhirdetés. Az összesített eredményeken kívül kiértékelték a legjobb felvidéki diákokat is. Az értékes díjakat: könyveket, logikai játékokat és elektronikus eszközöket a Pro Scholis p.t., a Gemernákup r.t., az Euronics – VarioTrade  rimaszombati üzlete és a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola biztosította.

A felvidéki versenyzők eredményei:

1. évfolyam

  1. Záhorský Ákos – Gimnázium, Ipolyság
  2. Fáber Levente – Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa
  3. Édes Lili – Selye János Gimnázium, Komárom

 

2. évfolyam

  1. Csenger Géza – Selye János Gimnázium, Komárom
  2. Vištan Laura – Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa
  3. Pivoda Tamás – Selye János Gimnázium, Komárom

 3. évfolyam

  1. Kekeňák Tamás – Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa
  2. Bial Bence – Gimnázium, Fülek
  3. Somogyi Pál – Madách Imre Gimnázium, Somorja

4. évfolyam

  1. Bugár Dávid – Selye János Gimnázium, Komárom
  2. Rózsa Tamás – Magyar Tannyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely
  3. Šarai Tamás – Selye János Gimnázium, Komárom

 

Az összesített eredmények:

1. évfolyam

  1. Záhorský Ákos – Gimnázium, Ipolyság
  2. Schifferer András – Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
  3. Fáber Levente – Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa

 2. évfolyam

  1. Tóth Viktor – Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
  2. Borbényi Márton – Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
  3. Csenger Géza – Selye János Gimnázium, Komárom

 3. évfolyam

  1. Kekeňák Tamás – Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Kassa
  2. Bial Bence – Gimnázium, Fülek
  3. Csorba Benjámin – Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger

4. évfolyam

  1. Tari Balázs – Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
  2. Bugár Dávid – Selye János Gimnázium, Komárom
  3. Rózsa Tamás – Magyar Tannyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely

A verseny lebonyolításához jelentős anyagi segítséget nyújtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Rimaszombat Város és a gimnázium szülői közösségének nagyon sok tagja.

 

Címkék:, ,

Kommentelés lezárva.