Március, a könyv hónapja

2015. 03. 16. • Beszámolók • Megtekintések: 888

apropóján márciusi könyvhét a TMRG-ben

 Manapság teljesen természetessé vált a mobil vagy a táblagép széleskörű használata nemcsak a fiatalság, hanem a felnőttek körében is. Akárhová nézünk billentyűzetet nyomogató embereket látunk. Sokakban felmerülhet a kérdés, olvasnak-e egyáltalán ma még a fiatalok?

IGEN, a Tompa Mihály Református Gimnázium folyosóin, tantermeiben legalábbis ez tárult az ember szeme elé március első hetében, amikor is a hét központi szereplője a KÖNYV lett.

Az ünnepi könyvhét az olvasómaratonnal kezdődött, melynek során a diákok összesen 5348 sort olvastak el a hét folyamán.

Kedden egy író-olvasó találkozóra került sor, amelynek két főszereplője iskolánk egy régi és egy új diákja volt. A beszélgetést Végh Barbara vezette, aki Bálint Barbarával készített interjút új könyve a Majdnem love story kapcsán, amellyel decemberben első díjat nyert./link/

A beszélgetésen az iskola kisebb-nagyobb diákjai is részt vettek, de meghívásukat elfogadta régi osztályfőnökük Poór János tanár úr is. „Nagyon örülök, hogy egy fiatal lélek gondolatait olvashattam, aki ráadásul tanítványom is volt. Nagyon szép a regény története. Úgy érzem, hogy arra figyelmeztet, milyen embertelenné, könyörtelenné vált körülöttünk a világ, s az emberi kapcsolatokból hiányzik a szeretet és az egymásra való odafigyelés.”

Szerdán a sekundó osztályba látogatott el Szászi Zoltán, költő:

„Az írás: létforma! Az író, amikor alszik, akkor is író, mert úgy álmodik. Hogy én, Szászi Zoltán ilyen vagyok e? Igyekszem ilyennek lenni. A secundós gyerekek kérdésostromát nem volt könnyű állni, mert jó, pontos, engem is meglepő dolgokról érdeklődtek. Talán tudtam hangot találni a fiúkkal meg a lányokkal is. Ami számomra a legfontosabb, hogy érdeklődő, az olvasás iránt érdeklődő tizenévesekkel volt szerencsém bő másfél-két órát együtt tölteni úgy, hogy az idő menetét észre sem vettem. Szívesen megyek! Van egy közös rózsánk, azt gondozni kell. Remélem, sikerült már átültetni egy nagyobb cserépbe? Továbbra is várom a verssel, írással bíbelődők próbálkozásait, Pegazus felnyergelve vár!”

Mondd meg mit olvasol, s megmondom ki vagy! Így kezdődött csütörtökön a beszélgetés a városi könyvtárban, amelyen a prímósok és a sekundósok vettek részt. A barátságos környezetben a diákok az őket érdeklő vagy nem érdeklő könyvekről, az olvasásról beszélgettek, összehasonlították, hogy milyen anyanyelvükön és milyen idegen nyelveken olvasni.

A hét folyamán a prímósaink olyan kérdésekre keresték a válaszokat, mint miből készült a bátor ólomkatona, hogyan veszítette el hangját a kis hableány, miből varrták a császár új ünneplő ruháját? A meseórát megelőzően házi olvasmányként kellett mindenkinek elolvasnia Hans Christian Andersen meséit.

„A könyvtárlátogatás itt még nem ért véget, júniusban újabb beszélgetés várja a nebulókat, melynek témája Astrid Lindgren Harisnyás Pippi kalandjai című műve lesz. Már előre örülök a találkozásnak”- mondja Janka Pósová, a gyermekirodalomért felelős könyvtáros.

A hét záró programja a MIT OLVASNAK A MAI FIATALOK néven meghirdetett beszélgetés volt, amelyen nemcsak diákjaink, hanem az iskola tanárai is részt vettek. A beszélgetést egy szavazás előzte meg, amelyen Robert Charles Wilson: Bázis c. regénye kapta a legtöbb szavazatot. A jelenlévők megvitatták a könyvvel kapcsolatos benyomásaikat, majd kifejtették, milyen típusú könyveket részesítenek előnybe.

A könyvhétről készült videofelvételt ezen a linken tekinthetik meg.

Köszönettel tartozunk minden vendégünknek, akik elfogadták meghívásunkat iskolánba, reméljük szép és tartalmas élményekkel gazdagodtak nálunk.

 

  • DSCN5860
  • DSCN5862
  • DSCN5890
  • DSCN5896

Kommentelés lezárva.