TMRG kaland/túra

2015. 06. 05. • Beszámolók • Megtekintések: 3597

Biciklizni mindenki tud, ahogy a mondás tartja (legalábbis a dakoták szerint), viszont mindennek van határa. Ma néhány bátor vállalkozó nem kisebb dologra szánta magát, mint hogy ezt a határt feszegesse, és Főző tanárúr vezetésével egy rövidke kiránduláson vegyenek részt. A rövidke, mint idő közben kiderült 50 km-t jelent, és a kirándulás is helyenként túrából kalandba csapott át, ezért a cím.

Némi egyeztetés és tanakodás után a Lidl, majd a Hypernova felé vettük az irányt, az egyszeri szemlélő számára bevásárló körútnak is tűnhetett a tarka ruhákba öltözött ide-oda cikázó biciklisek csapata. Ekkor még a résztvevők sem voltak benne teljesen biztosak, hogy képesek lesznek-e átlépni az első határon, ami ez esetben a Rimaszombat végét jelző tábla volt. Ennek ellenére, mire a dúsai kereszteződéshez értünk, már egy évek óta együtt tekerő pelotonná, vált a sisakot addig csak könyvtámaszként ismerő társaság.

  • a csoportkép amin titkos jelenlévők is megtalálhatóak
  • itt még vidáman
  • mit sem sejtve
  • kamerának pózolva
  • itt viszont néhányan már vágytak a nyeregnél sokkal puhábbnak tűnő iskolapadba

A végcélként kitűzött Daróci-tónál vidáman elfogyasztották az iskolában zsákmányolt egységcsomagokat, azt gondolva, hogy célba értek. Ekkor azonban, némi logikai számításokat elvégezve kikövetkeztették, hogy vissza is kell menni a kiindulópontra. Ott van ugyanis az ebéd. Egy rögtönzött csoportképet követően, vidáman indultak meg, bár ekkor már egyesek számolgatták a visszaút emelkedőit, amin annyira jó volt legurulni odafelé.

Meglepő módon még mindig voltak akik versenyként fogták fel a dombok megmászását, még ha a dobogós helyekhez kénytelenek is voltak maguknak saját kategóriákat kitalálni (kor, súly, magasság, bicikli színe alapján, és felmerült a leggyorsabb szenior, valamint a leggyorsabb lelkész kategória lehetősége is, a fair-play jegyében természetesen).

Végeredményben elmondható, hogy a túrából kaland lett, és a nehézségek nem jelentettek akadályt a táv legyőzésében.

Némi statisztika:

Címkék:, ,

Kommentelés lezárva.