Kezdjük ott, ahol abbahagytuk

2015. 09. 07. • Diákönkormányzat • Megtekintések: 1015

Kedves Diáktársak!

Ismét eljött a tanév eleje és úgy gondolom,hogy egy sikeres év áll mögöttünk,sok-sok megoldott problémával,legyőzött akadállyal. Az esztendőt rögtön egy délutáni gyűléssel nyitottuk, ahol köszöntöttük az új tagokat, megválasztottuk az új elnököt és megbeszéltük az év menetetét, hogy milyen terveink vannak az idei tanévre. Érdekes programötletek születtek, amelyeket kisebb-nagyobb szerencsével sikerült is megvalósítanunk.

Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. Kis csapatunk arra gondolt,hogy kipróbálja magát egy más területen is és így készítettünk pár nagyon tehetséges TMRG-s diák segítségével egy kis műsort. Ezzel, a rimaszombati református templomban és a rimaszombati köztemetőben a kopjafánál is leróhattuk tiszteletünket.

A munka ezek után sem állt le, rögtön elértünk a következő kihíváshoz,mégpedig a Regionális Diáktalálkozóhoz, amelyre november 18-án került sor. Idén a diáktalálkozó fő célja iskolánk diákjainak belevonása, valamint tehetségük megcsillogtatása volt. Így az újabb csapatépitős játékok mellett, a vendégeink is megismerkedhettek Máté Julcsival és a csetneki csipkével. Illetve a Gitáros-sokk néhány tagjával énekelhettek együtt már ismert dalokat, hogy aztán ügyesen tudjanak válaszolni a kérdésekre. A találkozó nagyon hangulatosan telt el, ezt úgy gondolom a csoportképünk is hűen tükrözi.

November végén DiNaMit (Diákok Na Mit Csináljunk?) vezetői tréningen vehettünk részt, amelyen sok jó tanácsot kaptunk a TANDEM, illetve Diákhálózat, néhány tagjától. Hogy néhányat említsek, például arról, hogyan lehetünk sikeresebbek a programok szervezésében; hogy érhetjük el, hogy programjaink még érdekesebbek legyenek a diákok számára, milyen lehet egy jó vezető, hogyan válhatunk összetartóbb csapattá.

Beköszöntött a hideg tél, így december első hetében finom meleg teával szerettünk volna kedveskedni diákjainknak illetve, a nyílt napon, iskolánk iránt érdeklődő diákoknak is.

Idén január 30-án került sor a Diákbál megrendezésére, amely idén a Varázslatos éjszaka nevet viselte és mi bizony igyekeztünk a septima osztállyal együtt káprázatossá varázsolni minden kedves bálozó estjét! Visszahoztuk a ´80-as évek hangulatát, bálkirályokat és bálkirálynőket koronázhattunk meg, értékes tombolákat oszthattunk szét, sőt ezekről természetesen sok-sok kép is készült!

Február a szerelem hónapja, 14-én Bálint napot ünnepelnek a szerelmesek, de miért ne ünnepelhetnénk meg mi is? Iskolánkat előtte való napon finom mézeskalács illat lepte el, ugyanis finom szivecskékkel lephették meg a diákok egymást. A kevésbé bevállalós hősszerelmeseknek maga Ámor angyala kézbesítette a kis ajándékot, de szerelmes levél írására is volt lehetőség.

A március egy mozgalmas hónapnak bizonyult, sok kihívással néztünk szembe. Olvastunk, verset költöttünk és még egy tréningen is részt vettünk!

Március a könyv hónapja, így rögtön az elején, iskolánkban könyvhetet tartottunk és ezen belül a DÖK, maratoni olvasásra hívta ki a nebulókat. Minden nap 1 osztály olvasott egy választott könyvből, majd nap végén össze számolták a sorokat, aki pedig a legtöbbet olvasott a héten, az lett a győztes. Ezért, egy finom Milka csokit és egy szép oklevelet is kapott. Mivel két osztály is 1028 sort olvasott, ezért döntetlennel zárult a háziverseny, és így mind ketten részesültek a nyereményben. Ez a két osztály a kvinta és a septima volt.

28-án tanárnapot ünnepeltünk, virág és finom torta mellett, egy kis versikével szerettük volna vidámabbá tenni ezt a napot, amelyet áhitat után elő is adtunk.

TANDEM n.o. szervezésében március 20-22.-i hétvégéjén, részt vettünk egy “nem hagyományos” DÖK tréningen, ami a VIRTUÁLIS INTIMZÓNA nevet viselte. Szó volt többek közt a biztonságos/nembiztonságos internet használatról, posztolásról, facebookról, ennek hátrányairól, előnyeiről. Sőt szó esett a selfieről, az intimzónáinkról, a határainkról és sok más témáról is. Ez a hétvége viszont nem csak erről szólt, azt a feladatot kaptuk, hogy azt a tudást,amit itt kaptunk adjuk át valamilyen formában diáktársainknak. Így a május hónap erről szólt: első héten kiplakátoltuk a sulinkat anonim Facebook bejegyzésekkel, amelyek mellé egy-egy vicces kommentet írtunk. A következő héten pedig interjút készítettünk a folyosón lévőkkel ebben a témában. Május 26-án pedig egy nagy-nagy tréninget tartottunk az alsó évfolyamoknak, ami a JELSZAVAM:INTIMZÓNA052 címet kapta. Különböző állomásokon, különféle foglalkozásokkal vártuk őket, ahol mélyebben is beszélgethettünk erről a témáról.

DOKOSI6Április 22-én föld napja alkalmából gyalog mentünk iskolába és erre buzdítottuk diáktársainkat is, sőt átültettük növényeinket, valamint osztályainkat zöldbe öltöztettük. Másnap a DÖKösök körbejárták a termeket és lepontozták őket. Így lett a kvarta a legtisztább és leginkább zöld osztály! Ezért, egy ajándékot is kaptak tőlünk, mégpedig egy kis ibolyát.

Júniusban újra részt vettünk egy délutáni DÖK tréningen, ami a Virtuális Intimzóna projektünk záróalkalma volt. Itt nem csak beszélgettünk a májusi történésekről, hanem visszatekintettünk a tavalyi évünkre is, sikereinkre,kevésbé sikeres alkalmainkra.

Az idei év,mindenképpen egy érdekes, élmény volt számomra és úgy gondolom,hogy a csapat számára is. Pár nap múlva elnökváltásra kerül sor,én már nagyon izgatottan várom,ám szomorúan is,mivel véget ér egy 3 éves időszaknak,amely tele volt kalanddal, sok tapasztalatot szerezhettem,amelyre nagyon büszke vagyok és amelyre biztos vidáman gondolhatok vissza.

A 2015/2016-os DÖK csapatnak és elnöknek is, nagyon sok sikert kívánok a jövőben és sok sikeres programot!

Czakó Gabriella,2014/2015-ös Diákönkormányzat elnöke

Címkék:

Kommentelés lezárva.