Itt az idő…

2015. 10. 21. • Hitélet • Megtekintések: 3670

… most vagy soha. Eljött a nagy nap, amikor kiderül. Gondolom mindannyian tűkön ülve vártátok ezt a pillanatot. Előre jelzem, hogy ez egy időzített bejegyzés, amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom, hogy megtörtént-e amire annyit vártunk. Aki felismerte a cím feletti képet, tudja, hogy miről van szó, aki pedig nem, annak javaslom, hogy korrepetálja magát, vegyen ki egy hétvégét, és nézze meg a Vissza a jövőbe mindhárom részét egymás után (legalább háromszor).
Néhányan talán lemaradtak az 1985-ös mozipremierről, ahogy én is, de azért még nincs minden veszve. Ez a film ugyanis mély nyomot hagyott a tér-idő kontinuumban (bármi is az). Akkoriban fiatalok ezrei kezdték keresni a választ az idő paradoxonra (ez a film eredeti címe egyébként), amiről ez a sci-finek vígjáték, vígjátéknak pedig tudományos dokumentumfilm szól. 18nb5z8xv59tnjpgA Tescoban a mai napig kapni DeLorean modellt, aminek a formája talán azért is vált időtállóvá, mert ide-oda utazgattak vele az időben. (Spoilerveszély!). Vagy mert Giugiaro tervezte, és az olasz design nem fakul meg harminc év alatt. (Megjegyzem a Chevrolet Sparkot is ő tervezte, az is felejthetetlen forma, keressetek rá, mert nem mertem képet tenni ide)
De miért is érdekelne bennünket egy harmincéves film? Biztos nem az effektek miatt, vagy a történet mély mondanivalójú vonalvezetése miatt. Talán Marty McFly kamu gitárszólója? Vagy Doki túljátszott szórakozottsága? Nem. Vannak ennél jobb időutazós filmek, és vannak jobb időpontok is, ahova időutazni lehetne, de Marty ezt a napot választotta! Ami 1985-ben még távoli jövő volt, az most van. Legalábbis a dátum. De vajon valóra vált-e a többi is, amit ’85-ben jósoltak?
Az első dolog ami eszünkbe juthat, az egyértleműen a légdeszka (nördöknek magyarul is hoverbórd). Van légdeszka? A rövid válasz: nincs. Vannak próbálkozások, mint például a Lexus esetében, akik „elkészítették” és „működik”.

Csak éppen egy előre meghatározott pályán lehet vele végigsuhanni, és annyi. Az erőfeszítés példás, de a légdeszka attól még nincs kész. Senki nem fog egy autó tetejébe kapaszkodva alagutak plafonján deszkázni idén (megint spoiler…).
Vannak többméteres hologrammok? Nem igazán. Próbálkozások annál inkább, sőt a virtuális valóság felé tett lépéseink úgy tűnik, szép lassan közelebb is visznek az eléréséhez. A Sony és a Facebook (igen, a Facebook) is dolgoznak a saját virtuális valóság szemüvegükön, sőt az okostelefonok is beszállnak a harcba a jövőért, itt van például egy 360 fokos videó. (A legjobb élmény eléréséhez üljetek egy forgós székbe, lökjétek meg magatokat, és úgy nézzétek. Lehetőleg telefonon. Ha a számítógép előtt ültök, és körbe forogtok, akkor minden körben csak egy kis részt fogtok látni…)

Ott tartunk tehát, mint amit a filmben láttunk? (Vagy szüleink láttak?) A rövid válasz megint az lenne, hogy nem. Sokan próbálták valóra váltani a filmet, és a jövőt, készítettek önfűző cipőt is, de egészen máshova jutottunk. A ruhák nem állítják magukat méretre, sőt a nadrágok ülepe térdig lóg. Marty ma nem kap újságot minden sarkon, mert a nyomtatott sajtó az utolsókat rúgja, sőt talán fel sem tűnne senkinek, hogy 1985-ből jött, hiszen most újra divat úgy öltözködni, mint akkor.
Mi maradt akkor az egész jövőképből, amit 30 elképzeltek? Az időutazás. Az legalább működik. Igaz, hogy csak egy irányba, és mindenki mással egyszerre, de utazunk az időben. Tudom nem erre gondoltatok. De ha jobban belegondoltok, mindannyian időutazók vagyunk.
Nyilván felmerült bennetek mostanra a kérdés, hogy mit mond a Biblia az időutazásról? Igazából nem túl sokat. Sem azt nem mondja, hogy lehetséges, sem azt, hogy lehetetlen. Egy dolog azonban biztos. Isten felette áll az időnek. Erről sok helyen ír a Szentírás, mint például a 90. zsoltárban: Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. (Zsolt 90,4)
Arról is ír a Szentírás, hogy Istennek van valamiféle időrendje, ami nem feltétlenül egyezik az emberével. Megígéri Sárának, hogy lesz gyereke, és lesz is, az Úr által megszabott időben. Jézus elküldi a tanítványokat az ünnepre, de ő nem megy, mert azt mondja, még nem jött el az ő ideje. Van tehát az időben rend, és Isten képes azt irányítani, mert független tőle. Bennünket viszont belehelyezett egy rendszerbe, amiben az idő felettünk áll, ezáltal mind Isten kezében vagyunk. Eljön majd az idő, amikor szemtől szembe találkozhatunk Istennel, és megkérdezhetjük tőle, hogy lehetséges lett volna-e az időutazás, de az is lehet, hogy amikor ezeket a sorokat olvassátok, már kiderült.
Szóval mit látna Marty McFly ma? Nagyjából ezt:

Ti mit gondoltok? Istenkísértés az időutazás gondolata? Időutazók vagytok? Tudjátok hogy lehet az időben utazni? Várom a kommenteket!
Amíg gondolkodtok a válaszokon, nézzétek meg a híres Jimmy Hendrix szólót Michael J. Fox előadásában.

Címkék:,

Kommentelés lezárva.