Álmában árpakenyér is volt

2016. 03. 22. • Akikre büszkék vagyunk, Beszámolók, Hitélet • Megtekintések: 3549

Eléggé valószínűtlen, hogy bárkivel is megtörtént volna, de akik részt vettek a gömöri egyházmegye 5. bibliaismereti versenyén, tudják miről van szó. Minden évben egy új témából készülnek fel a legfeljebb négyfős csapatok, hogy összemérjék tudásukat az egyházmegyéből érkező versenyzőkkel. A legkisebb falutól a legnagyobb városig mindenki erre készült már hónapok óta. Iskolánk diákjai öt csapatban is jelen voltak, három csapat az iskola színeiben, kettő pedig, családi csapatként a rimaszombati gyülekezet képviseletében. Mind az öt csapat nagyon szép eredményt ért el, így Rimaszombat, és a gimnázium neve is sűrűn elhangzott az eredményhirdetés során. Korcsoportok szerint 5 kategóriában lehetett versenyezni, 8 éves kortól 85 éves korig (volt már rá példa, hogy ezt túl is lépték).

A 2. kategóriában két csapatunk indult:

Arany sávos minősítés mellett, a kategória első helyét, a nagy aranyat is elnyerték:

Bartók Sára Bereniké – I. O
Czeglédy Levente – I.O
Sztankovics Bolda Zonga – I.O

tmrg-0865

Ezüst sávos minősítést kapott:

Borbás Réka – II. O
Csótó Veronika – II.O
Pásztor Orsolya – II. O

tmrg-0905

A 3. kategóriában arany sávos minősítést szereztek:

Balogh Csenge Panna – 1. G
Gál Viktória – V. O
Simon Noémi – V. O

DSC_0610

A 4. kategóriában (a rimaszombati gyülekezet képviseletében, családi csapatként) aranysávos minősítést kapott, és a kategória nagy aranyát nyerte:

Czeglédy Botond – III. O
Czeglédy Éva
Czeglédy Zoltán

valamint ezüstsávos minősítést szerzett:

Borbás István – V. O
Borbás Barna
Misurák Márta

A nyitó áhítat keretén belül dicsőítő zenével szolgált a rimaszombati gyülekezet ifjúsági zenekara, amelyet szintén gimnáziumunk diákjai alkotnak. A gimnázium csapatait Mikos Annamária lelkésznő készítette fel, a családi csapatokat pedig Kovács Tímár Ildikó lelkésznő. Köszönjük a diákoknak, és lelkésznőknek a felkészülésbe vetett erőfeszítésüket, és gratulálunk az eredményekhez!

 

képek: Szarvas László és Fejes Ágnes

Mikos Tamás

Címkék:, ,

Kommentelés lezárva.