Matematika versenyek – február és március

2014. 04. 01. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 2280

Februárban és márciusban tanulóink több matematika versenyen vettek részt. Az alábbiakban időrendben közöljük a diákjaink versenyeken elért eredményeit.

Február 7-én zajlott a Felvidéki Magyar Matematikaverseny, amely az idén két helyszínen került megrendezésre. A középső és keleti régió diákjai Füleken, a nyugati régió diákjai pedig Komáromban versenyeztek. Iskolánkat Veres Veronika és Šuhaj Péter képviselték. Mindketten a 3. osztályos gimnazisták kategóriájában indultak. Veres Veronika 8. helyen Šuhaj Péter  9. helyen végzett.

Szintén február 7-én oldották a felső tagozatos diákok (VI.O, VII.O, 2., 3. osztályok) a Pangea Matematikaverseny iskolai fordulójának feladatait. A sok ezer résztvevőből sajnos egyik diákunk sem került be a hibátlan feladatmegoldók szűk csapatába, akik továbbjutottak az országos döntőbe.

Zrínyi Ilona Matematikaverseny közép-szlovákiai területi fordulójára 2014. február 21-én került sor. Ezen a versenyen iskolánkból 5 kategóriában 22 tanuló indult. A legeredményesebbek:

6. osztályosok kategóriája:
Czeglédy Botond – 4. hely

7. osztályosok kategóriája:
Pelle Rita – 1. hely
Ternák Annamária – 3. hely

Csapatverseny:
Pelle Rita, Ternák Annamária, Šimoňák Liliána – 1. hely

8. osztályosok kategóriája:
Illés Bernadett Mária – 1. hely

10. osztályosok kategóriája:
Fazekas Rebeka – 4. hely
Kovács Alexandra – 5. hely

11. osztályosok kategóriája:
Veres Veronika – 1. hely
Šuhaj Péter – 3. hely

2014. március 19-én zajlott a Pitagorasz Matematikaverseny járási fordulója, ahol Czeglédy Botond a 6. osztályosok kategóriájában 1.helyen végzett.

Mindenkinek szeretettel gratulálunk!

Címkék:, , ,

Kommentelés lezárva.