KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY

2017. 03. 30. • Akikre büszkék vagyunk, Közlemények • Megtekintések: 327

Örömmel tudatjuk, hogy a Mária Terézia hívei csapat – Zagyi Viktória (IV.O), Varga Klaudia (IV.O), Máté Kristóf Zoltán (III.O) – bejutott a Katedra Történelemverseny országos döntőjébe. Az ötödik fordulóval lezárult a Katedra Történelemverseny levelezős része, mely a verseny első megmérettetése volt.

Az 5 forduló során 27 alapiskola 36 csapata oldotta a feladatokat hónapról hónapra. Történelmi kutatásaink ezúttal az 1711-től 1825-ig tartó korszakba kalauzoltak el bennünket, így közelebbről megismerhettük többek között Mária Terézia és II. József uralkodásának körülményeit, a jakobinus mozgalmat, illetve a kor további fontos személyiségeit, eseményeit.

Az országos döntőben 15 csapat mérheti össze az erejét, melyre 2017. május 4-én kerül sor a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Építészeti Szakmunkásképzőben.

A csapatnak szívből gratulálunk, és a döntőhöz sok sikert kívánunk!

Címkék:

Kommentelés lezárva.