VII. Legere Irodalmi Verseny

2017. 12. 18. • Akikre büszkék vagyunk, Közlemények • Megtekintések: 1776

„Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”
(Márai Sándor: Füveskönyv)

Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk A jó palócok csapata – Gál Laura, Illés Bernadett Mária és Molnár Zsófia – 3. helyen végzett a Legere Irodalmi Verseny országos döntőjén!

A lányoknak szívből gratulálunk a szép eredményhez! 

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Közép-európai Tanulmányok Kara, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács, valamint az Arany A. László Polgári Társulás idén 7. alkalommal rendezte meg a Legere Irodalmi Versenyt. A verseny idei témája, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, ARANY JÁNOS ÉLETMŰVE volt.

A csapatok három fordulón keresztül ismerkedtek Arany János pályaképével: először a Toldi szerelme, majd a balladái, végül Arany János kortárs irodalommal való kapcsolata, kapcsolódásai volt a téma. A verseny célja ugyanis az Arany-pályakép minél rétegzettebb megismertetése mellett az volt, hogy felhívja a figyelmet az Arany-hatás jelenlétére a kortárs magyar irodalomban.
A verseny 3 feladatlap kitöltéséből, illetve 1 minielőadás készítéséből állt. A feladatlap sikeres kitöltésének feltétele néhány házi olvasmány alapos megismerése, illetve tanári előadások anyagának áttanulmányozása volt.
A versenyfeladatok Arany János és néhány kortárs magyar szerző művein keresztül a különböző szövegértelmezési technikák elsajátítását, az élményszerű befogadást és műértelmezést, az irodalomtörténeti és -elméleti ismeretekben való elmélyülést, a kommunikációs készség fejlesztését, illetve az olvasás iránti pozitív(abb) attitűd kialakítását célozták meg.

Kommentelés lezárva.