Neked milyen a kakapód? – 1. nap

20180820_113658

2018. 08. 21. • Beszámolók • Megtekintések: 290

A galakszis alattomos alliterátora, a billentyűzet zsémbes zsonglőre, az emlékek örökös őre, a modorosság bárdolatlan bárdja, a táborozás szende szentinele, a kakofónia Krónikása visszatért. Sokan várták, vagy legalábbis állítják, de talán többen vannak, akik véletlenül beleolvastak, és nem tudták abbahagyni, kitörölni elméjükből pedig végképp képtelenek. Hát itt van. Szunnyadt volna még egy kicsit, átfordult volna még néhány hetecskére a másik oldalára rímeket horkolva, de hallva bensőjében a leküzdhetetlen hívást, újra papírt, tollat, és billentyűzetet ragadott. Meg még száz másik dolgot, így is otthon hagyva a szükséges felszerelésnek legalább a negyedét, hogy némi viszontagságot legyűrve, mert a művészetnek lételeme a szenvedés, végül sikeresen arra a buszra szálljon fel, amin a táborozók addigra már vígan morzsáztak, mobiloztak, csokit töröltek az üléshuzatba, és egyéb általános, buszon tartózkodási viselkedésmintázatokat mutattak be. Előtte az út végtelenje, szeme távolba réved…

Szóval érti, kedves Olvasó, elkezdődött a tábor. Elindultunk, megérkeztünk. Lesznek beszámolók. Valamiről.

Figyelmeztetés!
Ha Ön azért kattintott erre a bejegyzésre, mert szeretné megtudni mi van a gyerekekkel, biztosíthatjuk Önt, hogy rendben vannak, de hogy pontosan mi történik, az itt valószínűleg, legalábbis az eddigi évek tapasztalatai alapján, nem derül majd ki, nyugodtan görgessen lejjebb a képekhez, ha sikerült feltölteni.

Na de, térjünk vissza a meg sem talált és máris elveszett gondolatmenetünkhöz. Mert mi is az élet értelme? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Hogy működik a mikrohullámú sütő? Ilyen, és még ennél is nehezebben megválaszolható kérdéseket boncolgatunk majd ezen a héten.

De még előtte fektessük le a szabályokat! Rikkant fel egy táborozó, s közben kis kacsóját a gipszkarton álmennyezet felé emeli. Szabadjon káromkodni vagy inkább verekedjünk? Takarodjunk tíz után vagy csaljunk inkább a versenyeken? Együnk kulturáltan, vagy nyűgözzük le a lányokat pukizással? Legyen mind és még fogadjunk is szót! – harsogja a tömeg, s ím, megszületék a tábori szabályzat. Hosszára és érdekfeszítő mivoltára való tekintettel nem közlünk belőle semmit, talán egy fotót. Ha sikerül. Vagy lesz kedvünk. Addig is van kihívás bőven.

Először is meg kell küzdeni az ebéddel. Egyeseknek a merőkanál használatához is útmutatóra lenne szüksége, amint az a mellékelt ábrán megtekinthető, de ami ezután következett. A szakácsnéni igazságosan elosztott közöttünk egy kisebb afrikai ország éves ellátására alkalmas rizottó mennyiséget, és még a felét sem sikerült leküzdenünk, amikor jött és bejelentette a duplázás lehetőségét. A kívülről bár satnya, és téli álma miatt horpadt oldalú, megviselt, elgyötört és elcsigázott Krónikás még sosem utasított vissza ilyen kecsegtető ajánlatot, de most fájó szívvel meg kellett tennie.

A délutáni csendes pihenő ily módon tényleg csendes lett, egyedülálló módon a történelem során, egészen a tábori dicsőítő szakasz felsorakozásáig, mely idén a Torzom Borzok nevet akasztotta magára, meg egy gitárt. Majd fület, hallást és mások zenei érzékét nem kímélve csapott a húrok és a megrettent közönség közé, akusztikus fegyvernek beillő visítással, csapkodással és csörgéssel. Ha a jelenlevők közül legalább néhányan éltek volna a kétezres évek beköszönte előtt, akkor progresszív folk-punk-operettként azonosíthatták volna ezt a könnyfakasztó performanszot. De kevés telet láttak még, és még kevesebb ehhez mérhető igényességű zenét hallottak, szóval csak ültek és néztek döbbent arccal. Természetesen a zenei alakulat bátorításként és elsöprő sikerként élte meg első fellépését, melyet a Visszavonulás a terem sarkába című tétel előadásával ünnepelt meg.

A megindítóra sikerült hangverseny után szó szerint megindult a nép, és a szélrózsa minden irányába széledt, hogy feltérképezze a terepet, ezt is szó szerint. A feladat ugyanis térkép készítése volt, melyhez papírt és színes tollakat szolgáltattunk, léptéket viszont nem, így az első csapat azzal tért vissza, hogy lepedőnyi méretű papírjára csak a ház előtti halastó tervrajza fért rá, kérnének még néhány lapot, szerintük talán a valósméretű ábrázolás lett volna az ideális, sosem tudjuk meg. Annyi bizonyos, hogy a rendkívüli precizitással végrehajtott küldetés eredményeként most már bátran csukott szemmel közlekedhetünk a területen, mivel egyes változatokon a kiálló gyökerek is feltüntetésre kerültek, míg másokon a hozzá tartozó fák, a trampolín (sic!) és a mini vityilló.

Közeleg a nap vége, az esti tanítás, és egyúttal össze nem foglalónk vége is, néhány általános tanulsággal:
Ha akrillal festesz, gyorsan tedd, kiütőmétázni álmodozva nem lehet!
Nem sok az összefüggés, mint úgy általában, de el tudnám képzelni keresztöltéssel a falamon, mint valami nagyon mély bölcsesség, amibe senki sem mer belekötni, hátha van értelme.

  • 20180820_105057
    20180820_105057
  • 20180820_113658
    20180820_113658
  • 20180820_115014
    20180820_115014
  • 20180820_124056
    20180820_124056
  • 20180820_124406
    20180820_124406
  • 20180820_143217
    20180820_143217
  • 20180820_160123
    20180820_160123
  • 20180820_181208
    20180820_181208
  • kiemelt
    kiemelt

Idén kísérleti jelleggel egy új területre evez Krónikásunk, és billentyűzete helyett kis időre mikrofont ragadott, hogy a táborba vezető úton is jó igényesen tartalmat gyártson. Vagy valami olyasmit. A lényeg, hogy elindul a Véget értek unalmas napjaink kísérleti podcast, melyben szó esik világvégére készülésről, a közelgő ünnepekről, és a kakapóról. Bármi is az.

Címkék:, , , , ,

Kommentelés lezárva.