A méta olyan mint az evezés – 5. nap

2018. 08. 26. • Beszámolók • Megtekintések: 2567

Ilyen még nem volt. Az évente átlagosan 360 napig szunnyadó Krónikás csak forgolódott, civilizációtól megfelelően félreeső odújában, és nem bírta elnyomni az álom. Egyfolytában az járt a fejében, hogy a történetnek nincs vége. Több okból is aggasztotta ez a gondolat, egyrészt még egy történetének sem volt vége, vagy eleje, mégsem zavarta őt soha. Másrészt ha most enged a kísértésnek, és lelkiismeretfurdalását cikkírásba folytja, ezzel a következő éveit is előre megpecsételi, és lehet hogy jövőre egy hatodik napi cikket is elvár majd a kedves Olvasó, vagy egy soron kívüli bejelentkezést nap közben. Esetleg, és már a gondolattól is tényleg elborzadt, hogy a következő tábor során személyesen fel kell majd hívnia szülőket, hogy mindenkinek egyesével mesélje el a napi történéseket. Aztán eszébe jutott, hogy sok mindent látott már a Táborban, de térerőt még nem, és megnyugodva visszafordult a fal felé. De a képek tovább üldözték.

Tudják miért olyan a méta, mint az evezés? Mert lapáttal játszák, vizes és izomlázas lesz bele az ember? Mert legalább hat fős csapat kell hozzá? Mert papucsban egyiket sem lehet? Igen, és nem egészen. Főleg azért, mert egyikről sem szoktunk publikálni. De most, hála a technikai fejlődésnek, vittünk magunkkal fényképezőgépet. Persze nem a fényképezőgépek fejlődtek, hanem azokra a kis, csavaros tetejű cefrés hordókra gondolok, amiket a csónakokban magunkkal utaztattunk. Nekik, és néhány lelkes résztvevőnek köszönhetően, akik még az utolsó nap végére sem fáradtak ki teljesen, készült néhány kép, amelyek közre is adunk. Tekintsék meg, jövőre pedig jöjjenek el, mert úgy mégiscsak jobb.

 

Címkék:, , , , , ,

Kommentelés lezárva.