„Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny – 2018

2018. 10. 30. • Akikre büszkék vagyunk, Beszámolók • Megtekintések: 34

Október 18-21-e között 46. alkalommal került megrendezésre Sátoraljaújhelyen az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntője, melyen iskolánk tanulója, Gál Laura (4.G) immár harmadszor vett részt, s idén is különdíjas, s egyben kategóriájának díjazottja lett.
Laura az előző iskolai évben 3. helyen végzett a Szép Magyar Beszéd elnevezésű nyelvhasználati és kiejtési verseny országos döntőjén Kassán, így kapott meghívást erre a neves eseményre.
Maga a verseny két részből áll: írásbeli és szóbeli fordulóból. Az írásbeli fordulón a diákoknak 180 perc állt rendelkezésükre, hogy megoldjanak egy, a teljes nyelvtani tananyagot felölelő feladatlapot, melyben grammatikai, szemantikai, frazeológiai, stilisztikai, retorikai jellegű feladatok egyaránt vannak. A szóbeli fordulón pedig a diákok négy téma közül választhatnak, majd három percben előadják a választott témára írt szövegüket.
A versenyre a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek diákok: magyarországiak, vajdaságiak, erdélyiek, kárpátaljaiak és felvidékiek egyaránt részt vettek a versenyen.
A Felvidéket Laura egyedüli résztvevővénk képviselte, nagyon szép eredménnyel.
Kedves Laura, az eredményes szerepléshez szívből gratulálunk!
A versenyről és Laura versenybeli eredményéről a felvidék.ma is beszámolt. A cikket a következő linken olvashatják:

https://felvidek.ma/2018/10/edes-anyanyelvunk-felvideki-lany-a-dijazottak-kozott/?fbclid=IwAR2EmREbwOvLieyJdtsmJu03GIzylCjJGPGnpUkSV-J1mOt3PTOy4RXQUgU

Kommentelés lezárva.