Angol olimpia – ismét sikeresek voltunk

2019. 01. 29. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 175

Ebben az évben is bekapcsolódtunk az angol olimpiába. Az iskolai fordulót még november hónapban szerveztük meg iskolánkban. Elhivatott, az angol nyelvet magas szinten művelő diákokat választottuk ki a megmérettetésre. Minden évben hangsúlyozzuk, hogy a versenyen csak azok érhetnek el sikereket, akik tudása (akár szókincs és nyelvtan, akár olvasott szövegértés terén) egy-két évvel meghaladják társaik tudását.
A járási fordulóra 2019. január 16-án került sor. Az alapiskolások versenyét a RELAX, a középiskolások versenyét idén az Ivan Krasko Gimnázium szervezte. Az alapiskolások 1A kategóriájában (5., 6. és 7. évfolyam) Molnár Sándor (II.O) nyerte meg a járási fordulót. A középiskolások 2A kategóriájában Ostrihoň Dávid (V.O), aki először vett részt ezen a versenyen, a 2B kategóriában pedig Cselényi Viktória (III.G) képviselte iskolánkat. Dávid a második, Viki az első helyen végzett. A verseny nagyon szoros volt.
A kerületi fordulóba, amelyre februárban kerül sor Besztercebányán, Molnár Sándor és Cselényi Viktória jutott tovább.
További sok sikert és eredményes felkészülést kívánunk nekik!

Címkék:

Kommentelés lezárva.