Aranysávos minősítésben a TOMPA VIRÁGAI

2014. 05. 03. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 3123

A Tompa Mihály Református Gimnázium csapatát, a TOMPA VIRÁGAIt vezetőjük, Páko Mária öt évvel ezelőtt alapította. A lelkes kezdők azóta aktív zenészekké váltak, akik minden évben részt vesznek az énekelt versek versenyén. Idén ismét dobogóra állhattak, hiszen aranysávos minősítéssel országos harmadik helyet szereztek kategóriájukban. Sikereikre büszkék vagyunk és szívből gratulálunk nekik.

A csapat tagjai: gitár- Páko Mária, Munka Dávid, Varga Gábor, ének – Horváth József, fuvola – Reichelová Eva Maria. A Tompa Virágai két verssel állt a színpadra, elsőnek Tompa Mihály: Nefelejcs c. költeményét adták elő, amit Veres János verse követett, amelyeket Páko Mária zenésített meg. A zene összekötő erejéről sokat lehet hallani, most nemcsak régi és új diákokat kötött össze, hanem aktív és kezdő zenészeket,  zenekedvelőket is, hiszen az országos rendezvény megnyitóján a csapattal fellépett ifjú gitárosok és énekesek képezhetik a jövőben az utánpótlást.

A XXIII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Versenyén iskolánkat szavalók is képviselték:
Kovács Vivien II. kategória versben ezüstsávos minősítést,
Góbis Réka II. kategória versben bronzsávos minősítést,
Ádám Sándor IV. kategória versben bronzsávos minősítést szereztek.

Szívből jövő köszönet minden diáknak, akik iskolánkat képviselték, a felkészítő pedagógusoknak és nem utolsó sorban a verseny szervezőinek, akik színes programmal és ügyes szervezéssel vezették le már 23. alkalommal ezt a rangos eseményt.

Reméljük, hogy diákjaink még számos rendezvényen fogják iskolánk nevét öregbíteni, hiszen az irodalom szeretete nem ér véget egy versennyel.

Címkék:, , ,

Kommentelés lezárva.