Világúr és smirgli – 1. nap

2019. 08. 12. • Beszámolók • Megtekintések: 249

Valahol messze, egy távoli galaxisban még végtelen békességben szunyókálják öröknek hitt álmukat a krónikások, de nem úgy a mi szóvirágok erdejét felvonultató, képzavar halmazokkal harcoló, és mindenre elszánt Krónikásunk. A többiekkel ellentétben ő már a tábori leltárból kölcsönzött lila filctollával kapar reggel óta, azon kívül az egyszerűbb megkülönböztetés végett nagy betűvel írja a nevét.
Tehát a Krónikás. Aki bármivel bátran szembenéz, ami nem néz vissza. Bármire bátran vállalkozik, ami könnyű. Bárhova bátran elindul, ha a bármi közel van. Így lett, hogy a véletlenek (ha van ilyen), a csillagok, és a fenti körülmények együttállásának köszönhetően egy újabb táborban kötött ki. Mi sem egyszerűbb ennél, gondolná az egyszeri, a földön két lábbal élő, de nem úgy Krónikásunk, aki más síkok lakója. Az univerzum történetében egyedülálló módon ő még a saját történetének sem a főszereplője, s mint egy ide-oda vetődő üstökös úgy szállt be ebbe a történetbe is. Illetve először is egy fehér furgonba, mely minden hős történetében kötelező elem, paripáját török-német telivérek ménjére váltva, kilencedmagával vágott neki a vad vadon vadságának. A küldetés világos, a parancsok lakonikusak. Csak előre, majd kedden balra, ahogy a mondás tartja. Ment is rögtön balra, majd kedden egyenesen, a megállt idő nyomát kutatva.
Meg is találta a helyet hamarosan, és a megállást is. Majd fékezhetetlen vágtáját megkezdte az ellentétes irányba, hogy ezúttal a megfelelő helyen térjen le, az útra, amelynek valőszerűtlenségi faktorra az egeket veri. Így talált oda valójában. Levegőt venni is alig maradt ideje, hiszen mi az az idő? (És mit számít ezen a helyen, ami az örökkévalóságnak szól?) Idei ideiglenes főhadiszállásán az idő állásán kívül a hámozókések ritmikus percegése fogadta. A szférák, sőt a feketelyukak sem énekelnek olyan lágyan, mint a krumpli, mikor burkát elhagyva a forró olajban veszi utolsó fürdőjét. Az otthonosságot tovább fokozza a saját fotel létesítménye, mely krónikánk, és Krónikásunk történetében is ritka, mint a kettős napfogyatkozás. A meghittséget feldolgozni alig bíró, öröme könnyeivel küszködő tollforgató már fel sem kapta a fejét a vele együtt érkező lurkók halk pusmogására, hiszen nélkülük ő maga sem létezne. A tábor pedig aligha létezhetne szabályok nélkül.
Miután mindenki elmondta a nevét, és hogy miért jött ide, a megállt időt egy percig sem vesztegtve vágtak bele a Vezetők a hatalmi ágak elosztásába. Szegény Krónikásunk alig ocsúdott, újonnan szerzett fotelje plüssös bársonyosságát máris iskolatábla csikorgása, és a székek valósággal vetekedő érdessége váltotta fel. Csak úgy röpködtek felé az újonnan alkotott szabályok. Kié a Misi? Mi az amit reggelente megvetünk? Kivel leszünk kedvesek akkor is ha nincs kedvünk? Kit lehet csipsszel lekenyerezni? Kimondhatjuk-e hogy smirgli? (mert az ugyebár durva szó, és azt tilos) És az idők betartásáról is szó esett.
Fura dolog az idő, de a Krónikás családos ember, és az időről való értekezésben emberfeletti önmegtartóztatást mutatva nem fejti ki erről véleményét, Krónikásné nagy örömére (és szelíd fenyegetésének köszönhetően).
Időben és térben való együttes előrehaladásunk következő állomása már kellemesebben hatott a társaság egyes részeire, különösen a gyomor táji telítettséget illetően. A hámozókések és az aprítás hangja valószínűleg egy következő tétel a szimfóniában, az ebéd ugyanis rizs volt, de lehet hogy egy rizstömbből faragták, és annak a hangja váltott ki oly otthonos érzéseket, és némi csalódást. Az ízek ugyan kárpótolták, de nem tették semmissé a krumpli iránti váradalmat. (ha esetleg a Konyhásnéni is olvassa e sorokat)
Az ebédet követő rövidke tespedés után csillagászati magasságokba lépve hallgatta tátott szájjal a holdraszállás történetét az egybegyűltek serege. Reggel mikor elhagytuk a várost, nagyratörő terveink mellett eszünkbe sem jutott, hogy van aki a bolygót is elhagyta. De ha már így van, holnapra talán még epikusabb tettekre szánjuk magunkat. Az űrbéli kalandokat a Csillagközi Bárdok együttes aláfestőzenéje tette még meghittebbé.
A csoportbeszélgetést a szeretett vendégség követte.

Az események többé kevésbé kronologikus és érthető beszámolója a következő:
1. megjöttünk, nem tévedtünk el, csak kicsit túlszaladtunk
2. mindenki él
3. mindenki jóllakott
4. a helyről azt írták az interneten, hogy olyan mintha megállt volna itt az idő, ami igaz is, de tiszta és kellemes, a helyiek kedvesek
5. az étel finom és elég
6. a tábor témája csillagászat, ezért a galaktikus viccelődés (meg mert vicces)

  • IMG_20190812_090749121_HDR
  • IMG_20190812_120755338
  • IMG_20190812_123323332
  • IMG_20190812_123341310
  • IMG_20190812_160904696
  • IMG_20190812_160937409
  • IMG_20190812_161411496
  • IMG_20190812_162153449
  • IMG_20190812_162204335
  • IMG_20190812_162212146
  • IMG_20190812_163019547
  • IMG_20190812_163033832

Akinek mindez nem elég térjen vissza holnap is, de még előtte hallgassa meg rövid podcast epizódunkat a Véget értek unalmas napjaink második évadának első epizódját az alábbi lejátszóra kattintva.

Tengermély tisztelettel, a Krónikás

Címkék:, , , ,

Kommentelés lezárva.