Nálunk is járt a Vekker Műhely

2019. 10. 31. • Beszámolók, Egyéb • Megtekintések: 2048

A Vekker Műhely 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy elterjesszék a színházi nevelés műfaját Szlovákiában.
Október 28-án hozzánk is ellátogattak, s 2 tanóra keretében mi, az 1. évfolyam az olvasóvá nevelés program részeseivé váltunk, melyet Kuklis Katalin vezetett, a secundo osztály pedig De van! címmel vett részt egy foglalkozáson Czuczor Nórával és Tóh Gáborral.
Az olvasóvá nevelés foglalkozás lényege, hogy egy konkrét könyv/mű tartalmát, értelmét boncolgatjuk együttgondolkodással. Az együttgondolkodás által közös elhatározások, játékok, elméletek születnek az adott könyvről, műről. A foglalkozást Kuklis Katalin vezette.
Először helyet foglaltunk egy nagy körben, hogy mindenki látható legyen a beszélgetés során, és ismerkedős játékkal kezdtük a foglalkozást.
A következőkben csoportokban dolgoztunk, s meg kellett terveznünk a feldolgozandó mű (Brandon Hackett: Életjáték) főszereplőjének egy-egy napját. Voltak, akik komoly történetet írtak, de voltak viccesebb megoldások is. A foglalkozás következő pontja rátért az mű kivesézésére. A könyvből felolvasott részlet alapján le kellett rajzolnunk, hogy a könyv főszereplője mit érezhet. Hangulatjelek segítségével fogalmaztuk meg a főszereplőben rejlő érzéseket, majd egy táblára felrajzolt ember megfelelő testrészeiben elhelyeztük őket. Ezt a feladatot a történet befejezése követte. A felolvasott részletből nem derült ki a mű vége, ezért saját kreativitásunkat használva fejeztük be a történetet csoportonként nagyon eltérően.
Számomra érdekes volt a foglalkozás, hogy bár egykorúak vagyunk, mégis mindannyian másképp gondolkodunk bizonyos helyzetekben. Számomra részben ez tette érdekessé az órát, s remélem, hogy tanulmányaink során részesei leszünk még ilyen foglalkozásnak.
Pierzchala Virág Anna (1.G)

 

Kommentelés lezárva.