Szép Magyar Beszéd

2014. 02. 28. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 2185

2013. április 17-19-e között 14. alkalommal zajlott Kassán a Szép Magyar Beszéd elnevezésű kiejtési verseny országos fordulója. A döntőnek idén is a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola adott otthont. A versenyzőknek három fordulón keresztül kellett bizonyítaniuk: először egy saját, magukkal hozott szöveget olvastak fel, majd egy helyben kapott, ún. kötelező szöveget, amit a versenyen láttak először. Végül szöveget alkottak, amelyet elő kellett adniuk. Iskolánkat a verseny országos fordulóján Kovács Boglárka (III.O) és Hizsnyan Júlia (V.O) képviselte. A szakmai zsűrik értékelése és véleménye alapján minden kategóriában színvonalas és nagyon szoros volt a verseny, s ebben a szoros megmérettetésben Kovács Boglárka a 3. helyen végzett kategóriájában.
A helyezéshez szívből gratulálunk!

Címkék:

Kommentelés lezárva.