A tudomány nyomában Európa szívében

A tudomány nyomában

2014. 02. 28. • Beszámolók • Megtekintések: 925

2013. szeptember 21-25. között a Tompa Mihály Református Gimnázium négy diákja és négy tanára egy svájci körúton vett részt, melyet Sebők Valéria szervezett. A kirándulás célja a Genf mellett mélyen a föld alatt elhelyezkedő CERN meglátogatása volt. Emellett kulturális- és országismeretünk is gyarapodott. 21-én este indultunk az Arany Bika szálló parkolójából. Mindenki izgatott volt, mert még senki sem járt közülünk Svájcban. Mi, fiatalok a busz hátsó részét foglaltuk el közösen az Ivan Krasko Gimnázium és a Füleki Gimnázium diákjaival. Az idegenvezetőnk, aki egy egyetemista volt – és nem véletlenül fizikát hallgat a Komensky Egyetem természettudományi karán -, Pozsonyban csatlakozott hozzánk. Az első éjszakát a buszban töltöttük, és meg kell vallanom, elég sokat fészkelődtünk, mert nagyon szűk volt a hely.
Az útvonalunk Bécsen, Münchenen keresztül vezetett a svajci Winterthurba. Nagy sajnálatunkra az éjszaka miatt Ausztria és Bajorország természeti szépségeiben nem lehetett részünk, de a kora reggeli svájci kép kárpótolt bennünket. Ausztriát a Bodeni-tónál hagytuk el. Csodálatos kép tárult elénk: bal oldalon zöld lankák, jobb oldalon a tó fennséges látványa, a fák és a mezők fölött a távolban az Alpok hófedte vonulata. Winterthurban a svájci Csodák palotáját látogattuk meg. Körutunk kezdetén ez jó móka volt. Három órát töltöttünk el a Technoramaban (Swiss Science Center Technorama), azaz a tudomány központjában. Ez nem egy olyan kutatóközpont, ahol tudósok végzik az emberek nagy része számára érthetetlen kísérleteiket, hanem egy olyan hely, ahol az idelátogató gyerekek és felnőttek végigjárva a különleges kiállítás egyes állomásait, maguk is felfedezőkké válhatnak és rácsodálkozhatnak a természet törvényszerűségeire. A négyszintes épület földszintjén olyan eszközök voltak kiállítva, amelyek segítségével mechanikai-, elektromos- és mágneses erők vizsgálhatók. Minden kísérlethez négynyelvű tájékoztató volt, amit kezdetben megpróbáltunk megérteni, de a végére már megérzésünkre hagyatkozva próbáltuk ki az eszközöket. Csak töredékét kiragadva a jelenségeknek: magunkon vizsgálhattuk meg, hogyan változik a tehetetlenségi nyomaték, ha kinyújtjuk és összehúzzuk a kezünket egy forgó széken ülve (érthetőbben: hogy áll meg a műkorcsolyázó piruett közben), kelthettünk méteres hullámokat egy nagy rugón, kipróbálhattuk az ingamozgás törvényszerűségeit, a mágnesek körül sünivé váló vasreszelék is megért egy kísérletet. Az első emeleten a természetben előforduló erőket modellezték. Akinek kedve volt, itt különféle logikai játékokkal is játszhatott. Ennek a szintnek az utolsó harmadában olyan eszközök voltak kiállítva, amelyek becsapták az érzékeinket, főleg a látásunkat. A második emeleten optikai jelenségekkel kapcsolatos kísérleteket próbálhattunk ki: a fénytörést, a színek keverését és felbontását, az interferenciát, antik mítoszok képei jelentek meg polarizációs üvegek mögött. Minden megvolt, ami egy középiskolai optika kurzus része. A három órás program alatt ki-ki részt vehetett egy demonstrációkkal egybekötött előadáson a villamosságról, a gázok tulajdonságairól, illetve
a Föld keletkezéséről.

Tesla tekerts

Akik a villamossággal kapcsolatos előadáson voltak, azok láthatták működésben a világ legnagyobb, 2 m sugarú Wimshurst-féle influenciagépét, amely akár 700 000 Volt feszültséget is képes létrehozni, egy óriási szalaggenerátort, amitől szó szerint mindenkinek égnek áll a haja, de láthatták azt is, hogy a fémrács megvéd minket a villám hatásaitól. Az előadás végén a demonstrátorok stílusosan zenélő Tesla tekercsekkel köszöntek el a közönségtől.

A svájci diákok többször ellátogatnak ebbe az intézménybe, hogy egy-egy az iskolapadban megismert jelenséget még jobban megértsenek. Az intézmény részét képezik olyan fizikai, kémiai és biológiai laboratóriumok, ahol a diákok tanárok vezetésével maguk végezhetnek méréseket és megfigyeléseket. Az autóbuszba beszállva hosszan meséltük egymásnak arról, ki mit látott. Titokban irigykedtünk a svájci diákokra, és felmerült bennünk a gondola, hogy mi is gyakrabban ellátogathatnánk a budapesti Csodák Palotájába. Arra is rádöbbentünk, hogy milyen kevés volt a rendelkezésünkre álló idő.
A német ajkú északról a francia ajkú dél felé folytattuk tovább utunkat. Több órás utazás után egyszer csak feltűnt a Genfi-tó lenyűgöző méretével. Háttérben a francia Alpok vonulata és a Mont Blanc magasodott és repítette a tekintetet a ragyogó kék ég felé. Most már tudtuk, nem messze járunk Genftől. A városon áthaladva csak arra jutott idő, hogy a fejünket kapkodjuk. Itt tóparti villák sora, ott egy belvárosi botanikuskert, egy kicsivel odébb az ENSZ-székház és vele szemben a Vöröskereszt székháza, a tóparti virágóra, és Genf jelképe, a vizet140 méter magasba lövellő szükőkút, a távolban ismét a Mont Blanc fehér, hófödte csúcsa….és a város lenyűgözte az autóbusz utazó közönségét. Szállásunk Franciaországban volt. Ennek főleg anyagi okai voltak, amit főleg az elkövetkező két napban tapasztaltunk. A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy Svájc a mi szerény kereteinkhez képest nagyon is drága ország. Térjünk vissza a szálláshoz. Háromágyas szobákban helyeztek el bennünket, melynek mókás volt a mérete: a francia ágy és a fölötte elhelyezkedő emeletes ágy, egy kisasztal és a mosdó teljesen kitöltötte a szobát, de ez nem szegte kedvünket. A közlekedést az ágyon keresztül mászva oldottuk meg és néha úgy éreztük magunkat, mint valami táncoló trió. Viszont tiszta volt minden. Hétfőre három helyszín volt betervezve: az ENSZ genfi központja, a CERN és kora este a város.
Az ország semlegessége mindig döntő érvet jelentett nemzetközi központok helyszínéül választáshoz. A 19. században itt alapították meg a Nemzetközi Vöröskeresztet, melynek központja az ENSZ európai központjával szemben található. 1942 óta él a köztudatban az Egyesült Nemzetek kifejezés, melyet Franklin D. Roosevelt elnöknek köszönhet a világ. A politikai tevékenység központja New Yorkba és Washingtonba tevődött át, míg a humanitárius és karitatív intézmények székhelye és az ENSZ európai irodája Genfben maradt. Körutunkat a nagy konferenciateremben keztük és innen tovább indulva bejártuk az új és a régi épületet. Kifelé jövet támadt egy ötletünk. Mivel tudtuk, hogy Ádám Lilla tanárnő részt vett egy emberi jogi képzésen, megkértük, tartson ebben a témában iskolánkban egy pár órás tréninget. Felkérésünket örömmel fogadta.
Második és utunk legfontosabb állomása a Genf melletti CERN volt. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet kutatóközpontja Svájc és Franciaország határán található. Csoportunk először egy előadáson vett rész, ahol megismerkedhettünk az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet megalakulásának körülményeivel, az építkezések kezdetével, nagyvonalakban a mai infrastruktúrával, a kezdetek kutatási témáival, módszereivel és eszközeivel. Megtudhattuk azt is, hogy ma mely országok vesznek részt a munkában, Szlovákiából mely egyetemek vannak partneri kapcsolatban a kutatóközponttal. Megismerhettük a standard modell alapgondolatait, amely modell szerint a mai ismereteink alapján a világ felépül. A standard modell még hiányzó kísérleti bizonyításaiban segítenek azok a kutatások, amelyeket a központban az utóbbi években végeznek. Nagyon sok információt kaptunk első kézből, amelyeket csak hosszú kutatás eredményeként ismerhettünk volna meg. De ezek az információk is elvesztek volna, ha közvetlenül nem nézhetjük meg a kísérleti berendezések felépítését. Azt tudtuk, hogy a most éppen teljesítmény növelő felújítás alatt lévő LHC alagútjába nem mehetünk le. Igaz, ha működne, senkinek nem volna lehetősége, hogy oda bemenjen. Az alagútban lévő eszközöket a CERN mágneseket tesztelő részlegében nézhettük meg. A másik helyszín, amit saját szemünkkel megnézhettünk, a gyorsítók irányítóközpontja. Ebből a kb. 600 négyzetméteres helységből irányítják ill. hangolják össze a lineáris gyorsítók, az SPS 7 km hosszú gyorsítója és az LHC működését, hogy a protonnyalábok elérjék a fénysebességet megközelítő sebességet. A CERN-ben tett látogatás után következett Genf ‘by night’. Az ötkilométeres visszafelé vezető úton megtapasztalhattuk a genfi dugót. Aki ragadt már bent a pesti dugóban, az tudja, mire gondolunk. A tó partján kiszállva megcsodáltuk a virágokból épített órát, ami svájci pontossággal működött. A tőle nem messze álló Monument National – a Genfet és Svájcot megszemélyesítő két bronzalak – tövében lefényképezkedtünk, igaz alig fértünk fel a talapzatra. De a ‘sok jó ember kis helyen is elfér’ filozófiája vezérelt minket. Jobbra a szobortól, bent a tóban látható a Jet d’Eau, a 140 méter magasra felszökő szökőkút. A magasba törő, majd aláhulló víz látványa csodálatos, és fényképek sorozatát ihlette meg. Utunkat az óvároson keresztül folytattuk évszázadok történelmét magukba szívott épületek között. Nem tudtunk ellenállni az érzésnek, hogy jó lenne itt továbbtanulni és élni. Sétánk következő fontos helyszíne a reformáció emlékműve volt. Kálvin szobrán kívül Bocskai István szobrát is felfedeztük. Kálvin János és Ulrich Zwingli nevéhez kötődik a városból kiinduló reformáció, amely szétterjedt egész Európában. Az emlékmű szoboralakjai és domborművei a református egyház legfontosabb svájci és külföldi személyiségeit ábrázolják. Bocskai Istvánnak, Erdély fejedelmének szobra azért taláható itt, mivel jelentős szerepet játszott a magyar reformációban. 1606. december 13-án ő adta át a magyar országgyűlésnek a bécsi békeszerződést, amelyben II. Rudolf császár vallásszabadságot biztosított Magyarországon. Az emlékmű a Genfi Egyetem előtt található.
Másnap egy újabb ámulatba ejtő várost látogattunk meg. Hazafelé utunk Bern, Svájc fővárosa mellett haladt el, tehát tálcán kínálta magát a városnézés, és természetesen benne volt az eredeti programban is. A város nevének eredetéről több elmélet is létezik, melyek közül több legendákra alapul. A legismertebb legenda, amelyet idegenvezetőnk is elmesélt, mely szerint a városalapító Berchtold V. von Zähringen herceg úgy döntött, hogy az első elejtett állatról kell elnevezni a várost, ami a legenda szerint egy medve volt. A belvárost az Aare folyó kanyarulata öleli körül, mely festői környezetbe helyezi a dombon elterülő várost. A városközpont az UNESCO világörökség része. Sétánkat a belváros szélén, a Nydegg híd hídfőjénél álló 16. századi eredetű medveveremnél kezdtük, ahol élő barna medvéket tartanak, amely a város címerállata is egyben. Az óváros széles utcáin sétálva 16. századi motívumokkal díszített kutak mellett haladtunk el. cern2A csillagászati órával is felszerelt óratorony, amely a 13. század elején a nyugati városkapu volt, szintén mesterműnek számít. Nevezetes továbbá a 15–16. századi gótikus Münster-székesegyház, valamint a 15. századi Városháza. Az Aare folyó felett átívelő hídon átkelve a Műcsarnokban megtekintettük az Einstein-kiállítást, utána szabad program következett. Volt aki felmásztott a Münster-székesegyház tornyába, ahonnan páratlan kilátás tárult a bevállalósok elé nemcsak a városra, hanem a környékre is. Mások sétáltak, vagy siettek vissza a medve veremhez, vagy a folyóparti sétányon korzóztak a verőfényes napsütésben. Búcsút intettünk Bernnek, a medvéknek, és hazafelé vettük utunkat. A buszban csendes beszélgetések folytak, de voltak, akik gondolataikba mélyedtek. Valika néni rázta fel a társaságot, mivel előző nap egy kvízjátékot talált ki. A világ legtermészetesebb dolgának vettük, hogy a legtöbb díjat mi, diákok nyertük meg. Ha már Svájv, akkor a díj is legyen stílusos: csoki. Az út további része eseménytelenül telt. Hajnalban megérkeztünk a kiindulópontra, ahol már vártak minket a szüleink. Egy nagyon tartalmas tanulmányi kiránduláson vehettünk részt, amely segített továbbgondolni a jövőnket, tanulmányainkat és újabb célok kitűzésére ösztönzött minket. Köszönet érte a szervezőnek.
Ádám Sándor, Pál Réka, Erdélyi Géza és Szekeres Pál

Címkék:

Kommentelés lezárva.