Eléggé valószínűtlen, hogy bárkivel is megtörtént volna, de akik részt vettek a gömöri egyházmegye 5. bibliaismereti versenyén, tudják miről van szó. Minden évben egy új témából készülnek fel a legfeljebb négyfős csapatok, hogy összemérjék tudásukat az egyházmegyéből érkező versenyzőkkel. A legkisebb falutól a legnagyobb városig mindenki erre készült már hónapok óta. Iskolánk diákjai öt csapatban is jelen voltak, három csapat az iskola színeiben, kettő pedig, családi csapatként a rimaszombati gyülekezet képviseletében. Mind az öt csapat nagyon szép eredményt ért el, így Rimaszombat, és a gimnázium neve is sűrűn elhangzott az eredményhirdetés során. Korcsoportok szerint 5 kategóriában lehetett versenyezni, 8 éves kortól 85 éves korig (volt már rá példa, hogy ezt túl is lépték).

A 2. kategóriában két csapatunk indult:

Arany sávos minősítés mellett, a kategória első helyét, a nagy aranyat is elnyerték:

Bartók Sára Bereniké – I. O
Czeglédy Levente – I.O
Sztankovics Bolda Zonga – I.O

Ezüst sávos minősítést kapott:

Borbás Réka – II. O
Csótó Veronika – II.O
Pásztor Orsolya – II. O

A 3. kategóriában arany sávos minősítést szereztek:

Balogh Csenge Panna – 1. G
Gál Viktória – V. O
Simon Noémi – V. O

A 4. kategóriában (a rimaszombati gyülekezet képviseletében, családi csapatként) aranysávos minősítést kapott, és a kategória nagy aranyát nyerte:

Czeglédy Botond – III. O
Czeglédy Éva
Czeglédy Zoltán

valamint ezüstsávos minősítést szerzett:

Borbás István – V. O
Borbás Barna
Misurák Márta

A nyitó áhítat keretén belül dicsőítő zenével szolgált a rimaszombati gyülekezet ifjúsági zenekara, amelyet szintén gimnáziumunk diákjai alkotnak. A gimnázium csapatait Mikos Annamária lelkésznő készítette fel, a családi csapatokat pedig Kovács Tímár Ildikó lelkésznő. Köszönjük a diákoknak, és lelkésznőknek a felkészülésbe vetett erőfeszítésüket, és gratulálunk az eredményekhez!

képek: Szarvas László és Fejes Ágnes

Mikos Tamás

A legjobb, amikor a harmadik percnél a riporter megkérdezi: Pengés borotvát használtok? Mármint tudjátok, olyan kinyitható, számotokra többnyire horrorfilmekből ismert fajtát, mint Johnny Depp a Fleet Street démoni borbélyában.

Christopher Nolan kozmikusan látványos és gátlástalanul érzelmes gigafilmje után minden leendő apuka lánygyermeket akar majd – és minden leendő lánygyermek olyan apukát, mint Matthew McConaughey.

Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 1Kor 1,18
Ismerjük a jelenséget, hogy mennyi minden relatív, és mennyi rengeteg dolog megítélése csupán nézőpont kérdése. Hogy mi a győzelem vagy vereség, az attól függ, hogy kinek az oldaláról, kinek a nézőpontjából látjuk a dolgot. Első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnik, ha csak a sport világában mint kézenfekvő témában maradunk. Hiszen, a győztes a győzelmet, a vesztes a vereséget látja. Nem tudhatjuk, hogy a győztes nem tekinti-e kudarcnak, hogy – ha győzött is, nem sikerült új világcsúcsot állítani, és a vesztes titkon nem örül-e, nem elégedett-e, mert újra leküzdötte magát és nem hátrált meg. Még ha a győzelem nem is az övé lett.
Az életünknek sokféle területén jelen van ez: Mindenki a saját szempontjából, nézőpontjából látja az élete történéseit, ezért ahányan vagyunk, annyiféleképpen érzékeljük azt, ami történik.
Kezdve ott, hogy ezt az áhítatot is, ahányan vagytok, annyi széken ülve, annyi nézőpontból látjátok, nem beszélve rólam, aki mindenki másétól eltérő szemszögből látlak benneteket.
De másképp látja ugyanazt a szituációt a csúfolódó és az, akit éppen csúfolnak. Egyik ezen, másik a másik oldalon. Egyik biztonságban, a másik kiszolgáltatva, pedig az ilyesmi egyik félnek sem jó, de ez csak hosszú távon, jóval később derül ki.
Másképp látja a helyzetet az, akit elhagytak és az, aki elhagyta a másikat, pedig oda-vissza fájdalmas.
Másképp látja az életet az, akinek hatalom van a kezében, és másképpen az, akit valamilyen körülmények korlátoznak és nem teheti meg azt, amit szeretne – mondjuk mert nincs rá pénze, vagy nincsenek befolyásos barátai.
Másképp látja a jövővel kapcsolatok kilátásait az, aki nyugodt családban nevelkedik, és másképp az, aki otthon nem tud nyugalmat találni.

100 és 100 dolog van, amit millióféleképpen látunk. A dolog persze itt nincs elveszve, hiszen, minden rossz helyzetből lehet előnyt kovácsolni, és néha a győzelmi helyzeteket is teherként éli meg az ember… Emellett vannak persze olyan események, amik mindenkinek ugyanolyan nehezek, szomorúak, rosszak, akárki szemszögéből is látjuk. Betegségek, mindenféle veszteségek, stb.

De van még valami, amit nem mindegy, hogy milyen szemszögből látunk, ez pedig Isten, és az Ő igéje. Pál apostol azt írja, hogy a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
Valakinek bolondság, valakinek maga az élet. Valakinek nevetséges és bizonytalan, másoknak meg a legbiztosabb kapaszkodó az életükben Isten és az Ő szava. Bebizonyíthatatlan a földön, de eltántoríthatatlan bizonyosság a szívben.
Csupán az a nagy különbség egyik és másik között, hogy az egyik kívülállóként méregetve, bizalmatlanul hallgatja, a másik pedig Isten megváltottjaként, Istennel megbékélve, hittel fogadja az igét. Ez a nézőpontbeli különbség pedig lényegesen fontos a végkimenetelben.

A hétköznapi életben a különböző nézőpontok miatti félreértések tompíthatók, korlátozhatók azzal, ha néha megpróbáljuk az élet eseményeit a másik ember szemszögéből is megvizsgálni. Ha néha megpróbálunk belegondolni a másik ember helyzetébe, – vagyis, nézőpontjába, akkor könnyebben meg fogjuk érteni, hogy mit miért pont úgy csinál, ahogyan, és miért olyan, amilyen. Sőt, talán jobban meg is fogjuk szeretni ez által azt, akivel kapcsolatban megpróbálkozunk ezzel.

…és talán Istent is könnyebben megértenénk, ha igyekeznénk az Ő igéjét mindig többször és többször nem kívülállóként, hanem a szívünkbe befogadva, hittel hallgatni. Más nézőpontból figyelni. A közelébe kerülni és úgy hallgatni. Nem távolról méregetni, itt-ott pár szót elcsípni. Mert a nézőpontokon valóban nagyon sok múlik. … kivéve persze azokat a dolgokat, amik mindenkinek jók vagy mindenki számára rosszak. Az örök élet és az örök kárhozat is egy ilyen dolog. Igyekezzünk hát inkább az üdvözültek seregéhez tartozni!

Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. Zsoltárok 94,18–19

Az elmúlt hétvégén konferencián voltunk. Egyik szünetben, hogy fejünket kiszellőztessük, elmentünk a kolléganőmmel sétálni.

Sétáltunk a kihalt, hűvös, őszies utcákon és kedélyesen csevegtünk, mindaddig, amíg kolléganőm elkezdett egy számomra kellemetlen témát feszegetni. Kényszeredetten és szűkszavúan válaszolgattam, mert tudtam, hogy nem rossz szándék vezérli, csupán részben szakmai, részben emberi érdeklődés, de számomra fájdalmas dolgokat kérdezgetett, nem szívesen válaszoltam, ezért próbáltam röviden, bár kedvesen válaszolni neki. Ő nem érzékelte válaszaim kurtaságából, hogy számomra kellemetlen a téma, megállás nélkül jött egyik kérdés a másik után. Nem akartam megbántani azzal, hogy leállítom és azt sem akartam mondani, hogy váltsunk témát, mert tudtam, he elárulom a gyengeségem e téren, őt még jobban fogja izgatni a téma. Így egy fohász fakadt csak fel belőlem: Istenem, kérlek tereld más témára Anikót.

Alighogy ez némán kiszaladt a számom, nem fogjátok elhinni, mi történt! Isten hihetetlen jó humorral rendelkezik, Anikót egész egyszerűen ebben a pillanatban letojta egy madár. Naná, hogy azonnal befejezte a témát és váltott! Ilyen megoldás eszembe nem jutott volna soha, hiszen egy nyílt téren sétáltunk, sehol egy fa, sehol egy madár, de úgy képzeld el, TALAKE, hogy tényleg sehol! Aztán felnézve, nagyon nagyon nagyon magasan, ahova a szem épp csak ellát, láttuk, hogy köröz egy madárraj. Az a kaki már előbb elindulhatott, minthogy én a fohászt kimondtam. Még nyelvemen sincs a szó , te már pontosan tudod, Uram!

És tudod, TALAKE, Isten nem csak humoros, de gáláns is! A konferenciákra az ember lánya általában kiöltözve megy, kosztüm és társai, Anikón is az egyik legjobb ruhája volt. És hol tojta le a  madár??? A cipője orrán, TALAKE, ahonnan könnyedén letörölhette! Hallottál már ilyet? Milyen mérnöki precizitással kellett összetenni ezt a zuhanást, hogy épp a kilépő cipő orrára pottyanjon ez a toj és a nadrágszárra már ne? Amikor ilyen történik velem, akkor megnyugszom: Isten bizonyára hallja a nagyobb volumenű kéréseimet is, s ha nem jön válasz rögtön, oka vagyon annak.

Istenem, a zsoltárok szebben fogalmaznak, mint én, de olyan vicces vagy, Uram, és olyan lovagias!

( forrás:  hagiosz.net )

Van Istennek humora? Ez a kérdés foglalkoztatott a napokban, így erre a kérdésre kerestem a választ… Beírtam a keresőbe ezt és hasonló kérdéseket, mire a legkülönbözőbb válaszokat olvastam:

• Nincs, mert akkor nem volna ennyi nyomorúság a világban.
• Nincs, mert Isten sincs.

Vagy:

• Van, nézd meg, miket teremtett, pl. kacsacsőrű emlős,
• Te megszülettél, ez elég nagy vicc nemde?

…vagy képzelj el két zsiráfot, amint isznak egy tóból…

Aztán valaki arról beszél, hogy az elektronok megfigyelés alatt részecskeként viselkednek, ha meg nem lesik őket, akkor hullámként. És az ember bármennyire meg akarja lesni hullámként, ha próbálná megfigyelni, akkor mindig részecske lesz belőle. „Ez élő példája annak, hogy Isten mennyire humoros ember… izé isten. Érted.” J

És persze, mondják, Istennek van humora, sőt, azt is ő teremtette. Sőt ilyen című könyvet is találtam – Isten humora. De vajon hogyan működik ez a humor? Van, amikor nevetünk rajta. És van, amikor talán dünnyögünk miatta.

Elfelejtettek nekik szólni, hogy tudnak lélegezni a víz alatt.

A Főiskola épülete Nagykőrösön, ahová főiskolára jártam a teológia elvégzése előtt, a kommunista időben pártszékház volt. A legfelső emeleten az a terem, ahol végzősként a legtöbb óránk volt, azelőtt erkély volt, amin körbe lehetett járni az épületet. A katonák onnan ellenőrizték a várost.  Állítólag, a nagyobb biztonság érdekében gépfegyverek is voltak az erkélyen mind a négy irányban (nem tudom, mitől féltek ennyire abban a kisvárosban).

Történt aztán, hogy pár évvel később egy református egyetem hittanoktatóit, tanítóit és diakónusait képezték azon a helyen, ahol azelőtt az Istennel annyira összeegyeztethetetlen dolgok történtek.

Főigazgatónk gyakran emlegette – valahányszor belép az épületbe, mennyiszer eszébe jut, hogy micsoda humora van Istennek, hogy pontosan így rendezte el a dolgokat. Valakiket megnevettet ez a humor, valakik pedig szívják a fogukat kínjukban…

Egy rövid kérdés marad – mitől függ, hogy melyik táborba fogunk tartozni? Mi a titka annak, hogy nevessünk, és ne mérgelődjünk a humorán, sőt – érezzük úgy, hogy Isten játszik velünk és bábként ráncigál?

Azt gondolom, ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, mindenekelőtt azt kell megválaszolnunk, magunkban, hogy akarunk-e vele élni, vagy jó nekünk nélküle és nem is érdekel ő maga sem. Társként járunk-e vele életünk útjain, vagy ellenségünk az Isten? Rácsodálkozunk tetteire, vagy méregetjük, irigykedünk és bosszankodunk?

Úgy gondolom, érzem, tapasztalom, hogy jobb inkább az elsőt választani.  Akkor remélhetjük, hogy ha meg is telik szívünk aggodalommal, Isten vigasztalása felüdíti majd a mi lelkünket is.

Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Zsoltárok 119,11

Bár lassan vége a januárnak, és az újévi fogadalmak ideje lejárt, azért foglalkoztató a gondolat – vajon milyen hatása van az elhatározásunknak arra, ami történni fog. Van-e hatalmam az életem alakulására csak azzal, hogy eldöntök valamit? Valóra válik-e csupán valami azért, mert nagyon akarom? És mik a korlátaim? Egy szerencsétlen hajvágás után, ami szörnyen sikerült és félve mész aludni mert attól félsz, másnap mindenki rajtad fog nevetni – nem fog visszanőni éjjel a hajad csak mert ezt akarod és nagyon erősen gondolsz rá… (hacsak nem születtél Harry Potternek – aki olvasta a könyvet, tudja, az első részben van egy hasonló említés..)

A fogfájás sem múlik el csak azért, mert próbálsz nem gondolni rá, vagy – mert nem akarod hogy fájjon (kipróbálva – bár lehet, hogy csak nem akartam eléggé)

Az akaratnak azért mégiscsak fontos szerepe van. Hogy mennyire, azt a következő kis történet is bemutatja nekünk.

Mauritio Estrelláról szól, aki dizájner, kreatív igazgató Shanghaiban.

… Hogy tehetett ilyet velem! Visszhangzott bennem a kérdés, újra és újra. 2011 volt, és a válásom utáni depresszió kellős közepén voltam. Szerencsére megtaláltam a kiutat.

Egy nap, amikor bementem a munkahelyemre, a gépem a következő üzenetet írta ki: Az ön jelszava lejárt, a jelszó megváltoztatásáért kattintson a jelszó megváltoztatása gombra. Elolvastam ezt az ostoba üzenetet, és vénember módjára szitkozódtam: lejárt az az átkozott jelszó!

A munkahelyemen 30 naponta kötelezően meg kell változtatnunk a jelszavunkat, ami ebben a bosszantó, az az, hogy legalább egy nagy betűt egy kis betűt kell használnunk, egy szimbólumot és egy számot, és ez az egész nem lehet kevesebb 8 karakternél, és nem használhatom az előző 3 hónap jelszavait.

Dühös voltam. Egy forró kedd reggel volt, 9:40-re értem be a munkahelyemre, a bicajos sisakom még mindig a fejemen volt, és elfelejtettem reggelizni… és rengeteg elintéznivalóm volt a 10.00 órás értekezletre, és a jelszóváltoztatást pont ezen a reggelen hatalmas időveszteségnek tekintettem.

Amint viszont, a beviteli mezőben villogó kurzor várta a válaszomat, eszembe jutott egy ötlet, amit a főnökömtől hallottam és elhatároztam, hogy a jelszavamat fogom felhasználni abban, hogy megváltozzon az életem.

Az nyilvánvaló volt, hogy nem tudtam megfelelően összpontosítani arra, hogy az életstílusom és hangulatom rendbejöjjön, bár elméletben tudtam, hogy mit kéne tennem. A jelszavam a következő lett: „Megbocsátani neki” (nőnek)

Ezt a kijelentést naponta többször be kellett gépelnem. Minden alkalommal, ha a gépem lezárt, minden alkalommal, amikor a képernyőkímélő az ő fényképével megjelenik. Minden alkalommal, amikor visszaértem az irodámba ebéd után, amit egyedül ettem meg.

Ez a jelszó pedig teljesen megváltoztatta a volt feleségemmel kapcsolatos gondolataimat. Az állandó emlékeztető, hogy meg kéne bocsátanom neki, segített abban, hogy elfogadjam azt, ami a házasságunkkal történt, és új utat mutatott – ki a depresszióból. A következő napokban a hangulatom drasztikus változáson ment át.

A második hét végén észrevettem, hogy a jelszó kezd veszíteni a hatásából, így módosítottam rajta: „Megbocsátok neki”. A gyógyító hatás szinte azonnal visszatért.

Egy hónappal később ismét jelszóváltás következett, én pedig a következő változásra gondoltam, amit az életemben véghez kellene vinnem. A jelszavam ez lett: „Abbahagyni a dohányzást – Örökre”.

Találd ki, mi történt másnap! Fájdalmas volt egy hónapon keresztül minden nap begépelni ezt a kijelentést, de ez segített elérnem az arra a hónapra kitűzött célomat.

A következő jelszavam ez volt: „Összespórolni egy thaiföldi utazásra”. Találd ki, hol voltam 3 hónap múlva? …

Folytatásul pedig még leír még néhány bevált jelszót :

„Naponta kétszer enni” (Nem sikerült, még mindig kövér vagyok)

„Elaludni éjfél előtt” (Siker)

„Elhívni őt randira” (Igen, újra szerelmes lettem)

„Nem inni 2 hónapig”(alkoholt)  (Siker, jobban érzem magam)

„Szerezni egy macskát” (Siker, gyönyörű macskám van)

„Találkozni anyuval minden vasárnap” (Siker, minden héten beszélek anyukámmal)

És az utolsó: „Összespórolni gyűrűre” (Siker – igen, az életem ismét meg fog változni)

Forrás:  goodnews

Ha pedig ilyen nagy változás múlhat egy-egy jelszón, már csak egy kérdés maradt: nem érnének-e meg kapcsolataink néhány ilyen, komolyan vett jelmondatot?

Ha például megfogadnánk, hogy egy adott hónapban nem hagyjuk, hogy a testvérünk felbosszantson, és nem fogunk veszekedni vele?

Vagy ha megfogadnád, hogy nem fogsz veszekedni anyukáddal, hanem inkább megpróbálod megérteni, hogy mitől ideges?

Vagy ha azt tűznéd ki célul, hogy amint hazamész suliból, megírod a házi feladatokat, és csak azután kapcsolod be a tévét?

Végül, nem érne-e meg ennyi fáradtságot az Isten – kapcsolatunk is?  Egy kis odafigyelést? Egy komolyan vett célkitűzést? Vajon nem csak ennyi múlik-e, hogy jobban megértsük, megismerjük Őt?

A fenti tapasztalat szerint bizony nagyon sok múlhat azon, hogy vesszük-e a fáradtságot, hogy ilyen és ehhez hasonló jelszavakat tűzzünk ki magunk elé, és komolyan is vegyük őket!

…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Róm 12,2

Talán leszögezhetjük, hogy a takarítás, a környezetünk tisztán tartása nélkül szinte lehetetlen, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt életünk lehessen. Persze az is megeshet, hogy valaki pont fordítva éli meg a dolgot, mondván, a takarítás veszi el a nyugalmamat, és nem fordítva, de azért érdemes végiggondolni ennek igazságát.

Talán megtetted már, hogy dacból nem takarítottál ki, nem rakodtál el egyszer-kétszer, de – ha nem volt aki megcsinálja helyettünk – később meg kellett hogy tapasztaljuk, hogy a felhalmozódó rendetlenség bosszantó lett egy idő után, ráadásul ezzel csak még nagyobb munkát szereztünk magunknak.  Amit elkerülhettünk volna egy kis odafigyeléssel: ha idejében a helyükre rakjuk a dolgainkat, letöröljük a port, kivisszük a szemetet, vagy éppen a fürdőszobát hagyjuk rendben magunk után. És milyen jó is az, ha tisztaság és rend vesz körül… még ha ehhez néha fáradtságos munka is kell.

Vannak aztán olyan emberek is, akik egész életükben, szinte soha de soha nem takarítanak ki, nem dobják ki a szemetet, a kinőtt vagy tönkrement ruháikat, az elromlott használati tárgyaikat, csak mindent felhalmoznak szépen a házukba, lakásukba, udvarukra és lassan mozdulni sem tudnak a nagy szeméttől, mert már csak néhány ösvényen tudnak közlekedni az otthonukban… na, őket szokta mutogatni a Spektrum, elrettentő példának… Hogyan nem kell élni…

Mai istentiszteletünkön, amikor is a reformációra emlékezünk, figyeljünk most – ha egy kicsit más szempontból is – a megújítás, megtisztítás mint olyan – fontosságára.

Tudjuk, hogy a reformáció új vallás alapítása helyett a meglévőt akarta megtisztítani, az evangéliumot előtérbe helyezni az egyház szolgálatában. Erre abban az időben, a 16. században szükség is volt, ahelyett viszont, hogy az akkori keresztény egyház hibái, hiányosságai – tehát bűnei fölött csámcsognánk, hadd forduljon most a figyelmünk valami egészen más, és egy teljesen aktuális dolog felé: A saját életünk kérdései, hiányosságai, – bűnei, lerakódott szennyeződései felé. És lehet, hogy a végén még kiderül: ilyen tisztogatásra, rendrakásra – reformációra, ha nem is ugyanúgy, ahogyan azt Luther Márton végezte – de minden nap, ma is szükség van.

Mert a reformáció – a törekvés az Ige megértésére, az igéhez való visszatérésre inkább egy folyamat kell hogy legyen, nem zárható le soha. Pontosan úgy, ahogyan nem elég egyszer jól kitakarítani, hanem a rendet meg is kell tartani azzal, hogy folyamatosan, minden nap teszünk valamit érte.

És az emberiség életében is volt egy, – kezdeti, tiszta, hamisítatlan állapot, amikor még nem szennyezte be semmi az embert, és Isten és ember kapcsolatát. Vele összhangban élt, ám ez az összhang a bűn miatt eldeformálódott és emiatt mindig szükséges, hogy törekedjünk a re-formációra, arra, hogy az Istennel való kapcsolatunk mindig tisztább és rendezettebb lehessen.

Az egyház, tulajdonképpen a kezdetektől fogva végezte ezt a munkát – a tisztulást, az igéhez való visszatérést, mert Jézus mennybemenetele után szinte azonnal elindultak a hamis tanítások, mindenféle mozgalmak és ebből adódóan a viták – Az apostoli hitvallás – vagyis, a hiszekegy is egy ilyen vita eredménye volt.

A különféle kérdések, viták, és hamis tanok pedig, a mi életünkbe is belekerültek, amik eldeformálják a mi Istennel való kapcsolatunkat is:

Nem tudhatom helyettetek, hogy kinek milyen bűnök által vannak jelen az életében a deformáció jelei. Talán valakinek a lustaság – mert még érdekelné is a dolog, de amikor tenni kéne, olyankor a kényelem szempontjából dönt és nem veszi a fáradtságot arra, hogy imádkozzon, esetleg olvasson pár sort a Bibliából vagy akár más, keresztény irodalomból.

Talán valakit éppen az önbizalom hiány, a lekicsinyeltség érzése tart távol attól, hogy Istenhez forduljon – mondván, én úgysem számítok neki, biztos nem tűnik fel neki, hogy mi van velem, nem is biztos, hogy törődik velem… meg amúgy is, annyi hibám van, hogy szégyellek imádkozni is.

Talán van, akit a türelmetlenség választ el attól, hogy Istenből valamit meglásson-érzékeljen. Mert azt mondja: ha itt és most nem válaszol, akkor Ő nem is létezik, és kész. Miközben, mi emberek sem mindig válaszolunk rögtön, és rengeteg dologhoz idő kell…

Talán valakit az választ el, hogy azt gondolja, már mindent tud, és minden bölcsességnek birtokában van, ami az élethez kell, így már Istenre sincs szükség… pedig, a Példabeszédek könyvéből tudjuk, hogy az értelmes szív tudásra törekszik, és ebbe az Isten megismerése is beletartozik…

Emellett, különféle dolgok miatt vitázunk is Istennel. Talán azok miatt a dolgok miatt, amiket mi igazságtalannak tartunk ezen a világon. Talán amiatt, hogy bizonyos dolgokat igazságtalannak látunk az életünkben is… talán mert nem akarjuk elfogadni a helyünket a teremtett rendben – és nem akarunk teremtmények lenni, inkább törnénk isteni magaslatokba…

A deformáció jelei bizony nagyon gyakran elveszik a békességünket, nyugalmunkat. És rendetlenség van bennünk, a gondolataink között, az érzéseink között, és sok szeméttel nem boldogulunk, mert a bűneink felismerése és megbánása nagy munka minden embernek.

Reformációra tehát – amolyan belső tisztulásra, takarításra mindegyikünknek naponta szüksége van.

Most már csak az hiányzik, hogy felismerjük, hogy milyen fontos is ez a rendezettség a lelkünk egészsége érdekében, és törekedjünk mindig jobban és jobban erre a tisztaságra.

„Azt mondod szereted az esőt, de ha esni kezd, bebújsz egy esernyő alá.
Azt mondod szereted a napsütést, de ha kisüt a nap, egy árnyékos helyre húzódsz.
Azt mondod szereted a szelet, de ha elkezd fújni a szél, becsukod az ablakot.
Ezért aggaszt amikor azt mondod nekem, hogy szeretsz.”

Zsolt 16,1–11: Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!
Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.
A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.
Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.
Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.
Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.
Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.
Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.
Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.
Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.

Hallottuk-e, láttuk-e már valahol a fenti idézetet? Ha igen, akkor tudjuk-e, hogy kitől származik? Van, ahol azt írják, hogy Bob Marley-tól, mások szerint Shakespeare-től származnak ezek a gondolatok, ám valójában ez egy török vers, aminek az a címe: Félek. 

Az utolsó sora inkább így hangzana : „Ezért félek én – azt mondod, engem is szeretsz.” …

…Ezért félek én, mert attól tartok, engem is csak annyira szeretsz, mint az esőt, a szelet, vagy a napsütést. Csak egy bizonyos ideig, csak amíg jól esik, amíg nem túl sok, vagy amíg kedved van hozzá… tudjuk, jóból is megárt a sok, fontos a mértékletesség…

…félek, Csak addig kellek, amíg különleges vagyok, kellemes társaság, jó szórakozás.

Ha viszont ez elmúlik, akkor engem is félreteszel, mint minden más, zavaró elemet.

Sajnos nem tudom, mikor, melyik korban íródott ez a vers, az íróját sem találtam meg, ami viszont biztos, az az, hogy napjainkban is nagyon sokan élnek ebben és ehhez hasonló a félelemben. Az elköteleződés hiányában. Abban, hogy nem érzik úgy, hogy bárki is elkötelezte volna magát mellettük, és ők maguk sem tudnak senki mellett elköteleződni…

Egy kicsit utánanéztem a dolognak, és rengeteg cikk, tanulmány foglalkozik – akár az interneten is – azzal, hogy milyen fontos az emberi lélek számára az elköteleződés és elköteleződni tudás. Mivel pedig ez egy létszükséglet, azért ennek a hiánya pedig komoly szenvedést okoz az embernek. A szingli életforma elterjedésével pedig még szélesebb réteg lett érintve ebben.

Akkor tehát miért élünk ebben? Ha senkinek sem jó így? Talán mert ez tűnik könnyebbnek? Hiszen, ha nem köteleződtem el, akkor bármikor leléphetek, amikor úgy gondolom. Lehet, hogy ez áll a háttérben? Lehet, hogy más valami? A választ nehéz volna ezek között a keretek között megtalálni, mert ennek is, mint oly sok minden gyengeségnek, hibának, bűnnek inkább áldozatai vagyunk, mint szándékos és gonosz elkövetői, annyi viszont biztos, hogy ez a dolog sem a 20. században kezdődött.

Ézsaiás próféta – és őt idézve Jézus is felsóhajt: Így olvassuk: Ő pedig (Jézus) ezt válaszolta nekik: „Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. (Mk 7,6)

Az elköteleződés tehát nehezen megy az embernek, és még Istennel szemben is. Meghallgatjuk, néha még figyelünk is, szeretjük a karácsonyi kis Jézusos történeteket, meg ha baj van, segít, ha imádkozunk, de ennél többet nehezen adunk. Gyakran szabunk limitet Isten előtt is, és azt mondjuk: eddig, és nem tovább! Belőled is megárt a sok…

És Isten is mondja ezt néha: Félek. Félek, gyermekem, hogy ennek rossz vége lesz,

Félek, hogy ebből még baj lesz. Aggaszt, hogy állítólag szeretsz és figyelsz rám, de gyakorlatilag nem számítok neked, és elszomorít, amikor nem tudsz kitartani mellettem, és kizársz engem az életedből.

Pedig teljes öröm van nálam, és örökké tart a gyönyörűség a jobbomon! Ha nem hiszed, kérdezd meg azokat, akik már átélték ezt!

Dávid király történeteiből is láthatjuk, milyen az, ha valaki elköteleződik Isten mellett, és megéli ennek az elköteleződésnek minden szépségét. Amikor minden élethelyzetében számíthat Isten áldó jelenlétére, segítségére, hűségére. Mi emberek azonban, sok esetben túl bizalmatlanok vagyunk ahhoz, hogy ilyen kapcsolatban legyünk Istennel.

Az elköteleződésre való képtelenség hátterében sokszor valamilyen gyermekkori csalódás, valamilyen réges-régi fájdalom vagy valamilyen más trauma áll. Ami viszont a földön elromlik, az helyrejön az égben! Ha tehát ezzel küszködünk, vagy emiatt szenvedünk, keressük meg Isten ezzel, és kérjük az Ő segítségét, hadd érezzük meg mi is, amit Dávid király, hogy Ő majd megismerteti velünk az élet útját, teljes öröm van őnála, és hogy az Ő békessége, gyönyörűsége tényleg örökké tart.

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Filippi 4,6-7

Az aggodalomra a következő leírást olvashatjuk: Tartós szorongás a jövő bizonytalansága miatt; folyamatos lelki gyötrődés, félelem és rágódás egy fenyegető veszély, probléma vagy megoldhatatlan helyzet miatt.

Találtam egy nagyon érdekes tanulmányt, ami a magyar irodalomból és a köznyelvben használatos szólásmondásokból gyűjtött össze példákat a félelem tartományába tartozó negatív érzelmek megnyilvánulásából, az aggodalmat is ezek közé sorolva. Ezek a negatív érzelmek pedig a következők: aggodalom, aggódás, borzalom, borzongás, ijedtség, izgalom, pánik, rémület, rettegés, riadtság, szorongás, vakrémület. Ezek mind a félelemből alakulnak ki, a félelemmel függenek össze. (Talán más-más dolgok okozzák őket, talán máshogyan nyilvánulnak meg, de az alapjuk a félelem.)

Ezek az érzések pedig gyakran az emberi testet bénító erőként  jelennek meg, amelyek a szervezet életfunkcióinak normális működését gátolják, például: a rémület megbénít valakit; a félelemtől  megdermed valaki; valakinek elszorul a szíve a félelemtől; rémületében kővé meredt. Emellett a félelem és az ehhez tartozó negatív érzések meggátolhatják a beszédet is, például:  elnémul ijedtében; az ijedtségtől elakadt a szava… De ismerünk ilyen kifejezéseket is, mint: égnek álla a haja az ijedtségtől, a hideg rémület fut végig (valakin), valaki szívét jeges félelem szorítja össze – ami a hőmérsékletet illeti; de ezeket a félelemhez kötődő érzéseket a sápadtsággal is jellemezhetjük: elsápad félelmében, – és kitörni is tud a pánik és az egész testet elönti a forróság.

Tud gyötörni is a félelem, szorongatni a szívet. Nagyon érdekes volt számomra ez a tanulmány, bár leginkább az irodalomban megjelenő példákkal foglalkozott, és egy kicsit kevés volt benne a szorongás élettani leírása, de lehet, azt már tudjuk magunktól is: bénító félelem, megbénult gondolkodás – aggodalom  magunk miatt, valaki más miatt, egy betegség miatt, vagy mert úgy látjuk, hogy valaki, akit szeretünk, rossz felé tart; de aggódhatunk a jövőnk miatt is, kutyánkért, lovunkért, párkapcsolatokért, később munkahelyért, gyerekért… és mindig van miért. És amikor aggódunk, olyankor nem tudunk másra gondolni, nem tudunk tőle tanulni, olvasni, nem tudunk másra gondolni. És nem segít, ha erővel elvonjuk róla a figyelmünket, és az sem segít, ha megpróbálnánk lebeszélni magunkat róla.

A fentiek alapján pedig, ez az érzés – ami ugye, félelem tartományába tartozik – nem jó nekünk. Mert megbénít, megdermeszt – vagy éppen nagy forrósággal, pánikszerűen tör ki rajtunk. Nem használ nekünk. Ha tehetnénk, sosem esnénk bele ebbe az állapotba. Hiszen, ki akarná elveszíteni a teste feletti uralmat, ki szeret megdermedni a félelemtől, és hasonló tüneteket viselni? El egészen addig, hogy ha a szorongás – az aggodalom – tartósan fennmarad, akkor különféle testi betegségeket is tud okozni.      Senki sem vágyik erre. Amikor viszont eljön a helyzet, mégsem tudunk parancsolni neki.

Mégis érdekes, hogy a Biblia tanítása – ahogyan azt Pál apostol szavai szerint olvastam – azt sugallják, hogy van választási lehetőségünk! Azt mondja: Semmiért ne aggódjatok – ne tegyétek! Ezek szerint mégis tudunk ebben dönteni?! Tudunk választani aggódás – szorongás – félelem és nyugalom – békesség – higgadtság között? Úgy látszik, igen. A folytatásban már látjuk is, hogyan tudjuk ezt megtenni: hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.

Hálaadással imádkozni! De ugyan mi okom volna hálásnak lenni, amikor éppen szorongok, mert valamit bizonytalannak érzek, és nem tudom, mi lesz ez után? Mi okom volna hálaadással imádkozni, amikor éppen kilátástalan a helyzetem, vagy kétségbeestem, és éppen Istent kezdeném okolni a helyzet miatt? Hogyan lehetek ilyenkor is éppen Neki hálás?            Egy kutatás nagyon érdekes eredményt hozott, amit hasonló témában végeztek. 400 fő segítségével vizsgálták, milyen hatással van a hála az emberre. A kutatás igazolta, hogy akik elalvás előtt hálát éreztek, vagy valamilyen hasonló, pozitív érzésekre figyeltek mielőtt elaludtak, azok könnyebben és mélyebben aludtak.

Egy másik kutatásban, ahol krónikus betegeket osztottak csoportokra, azon betegek csoportja gyógyult gyorsabban, akiket arra kértek, minden nap írjanak le 5 dolgot, amiért hálásak (a másik két tesztcsoportnak más feladatot adtak.) Hát még, ha a szorongás idején a figyelmünk azokra a dolgokra tudnak irányulni, amiket megköszönhetünk! Hát még ha imádságban hálaadással fel tudjuk tárni kéréseinket az Isten előtt ezekben a helyzetekben is!

Az olvasott Ige így folytatódik: Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Jobb alternatívát – lehetőséget pedig nem is kaphatnánk: Az Istentől jövő békesség fogja megőrizni a szívünket, gondolatainkat. Aggódás és félelem helyett tehát hálaadás és ima: Ez legyen a program ma és életünk minden napján! Ámen