A Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyre idén gróf Széchenyi István portrékat, meseillusztrációkat és régi közlekedési eszközöket ábrázoló grafikákat, festményeket vártak a szervezők. Az első olvasatra érdekesnek tűnő témák kapcsán nálunk jobb beszélgetések születtek a rajzórákon, mint alkotások. Ezek tapasztalatai röviden: kiskamaszkorú diákjainknak portrét rajzolni nem elég izgalmas feladat, kedvenc meséjük általában televíziós és nem könyvélményhez kötődik már, a régi közlekedési eszközök helyett pedig szívesebben „terveztek” volna új járműveket. S hogy ez a jelenség országszerte általánosan jellemezheti ezt a korosztályt mi sem igazolja jobban, mint hogy a versenyre beérkezett 594 alkotás 60 százalékát az alapiskolák alsótagozatos apróságai készítették. A tizenéveseknél három témakörében „mindössze” 196 versenyrajz született. A szervezők egyébként elégedettek lehetnek, hiszen idén 78 iskola kapcsolódott be a versenybe, s a beérkezett munkák mennyisége is rekordot döntött. Mi is elégedettek vagyunk, hiszen Máté Julcsink Kis hableánya a III. kategóriában első helyezést hozott az iskolánknak. Persze ha Ostrihoň Dávid „Bábel Ábel bőbélű barátját” ábrázoló rajza nem csúszik le otthon a cipőtartóról és ázik el a csizmákról leolvadó sárlében, vagy Burszki Józsi Széchenyi portréja nem „bújik el” Harry Potter láthatatlanná tevő köpönyegében, akkor akár 595 rajz is kerülhetett volna a bírálóbizottság elé J…. -zseka-
Most pedig lássuk az iskolánkról benevezett legszebb munkákat: