Jak 2, 14-26

Jak 2,14 Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit?
Jak 2,15 Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere,
Jak 2,16 valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?
Jak 2,17 Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.
Jak 2,18 Viszont mondhatja valaki azt is: Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.
Jak 2,19 Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.
Jak 2,20 Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?
Jak 2,21 Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron?
Jak 2,22 Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite.
Jak 2,23 Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: “Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”, és “Isten barátjának neveztetett”.
Jak 2,24 Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.
Jak 2,25 S ugyanígy a parázna Ráháb is, nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket?
Jak 2,26 Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.

Yuteru Domon, egy 15 éves gimnazista Japánban, 49512 kupakot gyűjtött össze, hogy fejlődő országok gyerekeinek segítsen gyermekbénulás elleni oltást kapni.

Yuteru Domon a Fukushima melletti Date város egyik speciális gimnáziumának diákja, a szeretetszolgálatot egy új szintre emelte. Majdhogynem 50000 kupakot gyűjtött össze, hogy megmenthessen másokat a gyermekbénulástól.

A gyűjtést júniusban kezdte, és 50 gyerek számára szeretett volna oltást szerezni. Ez fejenként 800 kupakot jelent, és a téli szünetre el is érte a 40000-es célt, de tovább folytatta. Iskolatársai segítségét kérte, hogy bármilyen kupakot, amit csak találnak, adják neki. A 49512 kupak végül 1623 Yen-t jelentetett, amiből 61 vakcinát lehet venni.

“Nehéz volt minden kupakot egyesével megmosni, és megszámolni, de szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített.”

Yuteru úgy döntött, hogy más gyerekeket akar megmenteni, a világ másik felén, úgy hogy nem is ismeri őket. – Ez a döntése pedig, és az, hogy ezt véghez is vittel, ma hőssé emeli őt a szemünkben.

Mit szólunk ehhez?

Semmi extra? Nincs ebben semmi különös? Vagy egyéni döntés, ő ezt akarta, hát véghezvitte, minket ez úgysem érint? Mi meg majd biztosan más dolgot találunk ki, mi is tudunk jót tenni…

A fiú, Yuteru, Japánban él, talán nem is keresztyén, – pedig mi, keresztyének, akik olyan sokszor halljuk a szeretet parancsát.. nekünk kéne példát mutatnunk a világnak, nem igaz?

És még valami: ez a fiú down kórral, egy jellegzetes kromoszómahibával született. Mai közfelfogás szerint az ilyen beteg emberek nem tudnak teljes értékű részei lenni a társadalomnak.

Akkor most mi is történik? Ő maga elérte, hogy majdhogynem 50 000 kupak összegyűljön? Érzékeljük, hogy ez milyen sok? Mindet megmosta, megszámolta egyenként, és ezzel 61 ismeretlen gyereknek tett jót? Megszégyenít minket ma ez a fiú.

Jakab apostol leveléből olvastam fel a mai igét. Jakab nagyon sokat foglalkozik a cselekedetek fontosságával. Azzal, hogy hogyan kéne élnie annak, aki hisz Istenben, aki szereti Őt! Úgy tanít, a cselekedetek nem helyettesítik a hitet, de be kell hogy mutassák azt a külvilág számára.

Mindannyiunk számára jó és aktuális a kérdés: Mikor tettem valami igazán jót másokért? Mikor tettem olyat utoljára – egyáltalán, volt-e ilyen valaha – amikor semmit nem vártam cserébe azért, amit teszek-adok?

És ha volt is ilyen, kit-mit hirdettek a jótetteink? Önmagunk számára akartuk bebizonyítani, hogy jók vagyunk – vagy éppen a külvilágnak üzentünk ezzel? Vagy inkább arra gondoltunk, megtesszük, mert Istennek ez tetszene? A Belé vetett hitünk-bizalmunk mozgatta-e a tetteinket, vagy valamilyen más érdek?

Mert minket sem akadályoz semmi abban, hogy jók legyünk egymáshoz! Sőt, abban sem akadályoz semmi, hogy akár nagy dolgokat is véghez vigyünk mások megsegítésére!

Vajon melyikünknek mit mutatna az a mesebeli tükör, ami a szív legbelső vágyát jeleníti meg azelőtt, aki belenéz?
Kit hogyan, milyennek ábrázolna, milyen képet mutatna egy olyan tükör, ami úgy ábrázolna minket, mintha szívünk legbensőbb vágya – az álmunk – már teljesült volna?

Valaki biztosan karcsúbb lenne, valakinek az arca szépülne meg (talán annyira meg is változna, hogy magára sem ismerne ebből a tükörképből). Valakit talán egyetemi diplomával a kezében mutatna, valakit a kiszemelt személlyel – a szerelmével kézen fogva, boldognak… de azt gondolom, talán senkit sem ábrázolna szegénynek, rongyosnak, koszosnak, szakadt ruhában, hanem mindenki jómódú lenne, kellően ápolt és vonzó külsejű , és minden hibája hirtelen eltűnne. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek volna ötlete, mi mindent változtatna magán, hogy szeretne kinézni; milyen körülmények között szeretné látni magát úgy, hogy fontosnak, értékesnek, vonzónak nézzen ki.

Szebbíteni, jobbítani akarni pedig nagyon fontos, szükségünk is van rá minden nap, a gond akkor csak van, ha a jobbítási szándékkal egyidőben leértékeljük magunkat. És milyen gyakran meg is történik ez velünk, emberekkel!

Egy ismerősöm jutott eszembe, (lány), aki pár évvel ezelőtt nagyon sokat bosszankodott amiatt, hogy túl sovány. Most, hogy már nem az, sőt, egy kicsit meghízott, most pedig az bántja, hogy régen milyen szép vékony volt. Valami miatt mindig éppen az a rossz, ami van. Mindegy, hogy mi miatt, de rosszul érezzük magunkat és utáljuk magunkat valamiért, később pedig lehet, sóvárogva gondolunk vissza erre az időre, ami viszont a jelenben olyan nehéz és rossz.

… mert hibánk volna rengeteg.  Azt könnyebben találunk magunkban, mint jó tulajdonságot; és megszólal a hang: nem megy ez neked, ne is fáradj, nem érsz annyit, mint mások, akik szebbek, okosabbak, gazdagabbak nálad; ne erőlködj, nem vagy jó semmiben… Legyen ez egy rossz jegy miatt – pedig sokat készültél hogy jó jegyet szerezz, lehet ez egy csalódás miatt mert egy barátod visszaélt a bizalmaddal, vagy te nem, tudtad tartani az adott szavadat és valaki csalódott benned, vagy legyen bármilyen más dolog, amiben kudarcot vallottál. A hibák, hiányosságok bizony, sokszor elrontják a jókedvet és elbizonytalanítják bennünk a reményt arra, hogy valami is változni fog, és ilyenkor inkább menekülnénk egy álomképhez, csak hogy ne kelljen szembesülnünk sokféle hiányosságunkkal, és állnánk naphosszat a varázstükör előtt, ahol úgy látnánk magunkat, ahogyan szívünk legmélyén szeretnénk.

A hibáinkról pedig Isten is tud. A Bibliából a lehetőségek széles skáláját láthatjuk arra, hogy az ember hányféleképpen tud hibázni. Tud egyedül, csoportosan, előre eltervezetten és véletlenül, gonosz akaratból vagy jószándékkal, stb. Kimeríthetetlen a tárház. Az Úrnak viszont sokkal többet érünk mint a hibáink okozta baj, zűrzavar, fájdalom. Mi magunkat leértékeljük a hibák miatt, Ő viszont nem értékel le a hibáink ellenére sem.

Az előbb felolvasott igét kiemeltem a szövegkörnyezetből:

De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! ²Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. ³Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. ⁴Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. ⁵Ne félj, mert én veled vagyok! (Ézsaiás 43, 1-5a)

… mivel drágának tartalak és becsesnek, kárpótollak a veszteségeidért.
mivel drágának tartalak és becsesnek, nem hagylak magadra, nem hagylak elveszni.
mivel drágának tartalak és becsesnek, a vigasztalód leszek és bátorítani foglak életed minden napján.

A varázstükör mindig tudna valami újat, mást mutatni, mert úgy gondolom, tökéletesen boldog és elégedett ember nincs a földön. Mindenkinek volna ötlete, hogy min változtasson, min javítson, minek kéne máshogyan kinéznie.
De fontos tudnunk: nem a tulajdonságaink határozzák meg, hogy mennyit érünk, hanem az, hogy kihez tartozunk! Ha az Úrhoz akarunk tartozni, akkor most megtudhattuk, mit gondol Ő, mennyit érünk: Drágák vagyunk neki és becsesek!

Meg tudnánk-e mondani, hogy mi a közös a következő személyekben:
Akhillesz, Hérakleitosz-Herkules, Aragorn, pókember, batman, superman?

A válasz helyes, mind hősök. Valamilyen kor kitalálta őket, felruházta különleges képességekkel, mondván: legalább félisten legyen a jó hős, és legyen bátor, legyőzhetetlen vitéz, erős harcos.
… vagy egyszerűen csípje meg egy pók, amitől majd extra rugalmas lesz és hálót fon, ha kell, és a szerelmét minden áron kiszabadítja.
… vagy essen le egy idegen bolygóról, és legyen elpusztíthatatlan és bírjon emberfeletti erővel, de természetesen – mivel ő egy hős és a hősök feladata az, hogy megmentsenek valakiket valamitől – valakitől: az erejét a jó ügy szolgálatába állítsa! Legyen benne valami különös, ehhez legyen még egy rakás jó tulajdonsága, és kész is van egy jó hős. (Bár James Bondnak nincs egy emberfeletti képessége sem, mégis megmentette már egy párszor a világot.. de ez más lapra tartozik) Van viszont valami nagyon különös a dologban. Ugyanis – a jelek szerint – valami furcsa oknál fogva az ember számára több ezer éve visszatérő érzés, hogy neki egy hős kell.
Milyen érdekes, hogy az embert sok ezer éve foglalkoztatja a gondolat, hogy ő megmentésre szorul. Mert elveszett, mert veszélyben van, mert önmagát nem tudja megvédeni.
Milyen érdekes, hogy az ember több ezer éve szereti magát beleélni, hogy őt megmentik valamitől – valakitől. Ráadásul úgy látszik, nem csak a lányoknak jut eszükbe ilyesmin gondolkodni és álmodozni, mert – tudomásom szerint legalábbis – ezeket a történeteket nem is nők írták… 
Mindenesetre – ismerjük a cselekményvázlatot: előáll valamilyen kedvezőtlen helyzet, akár életveszély, amiből senki nem tudja a kiutat, a megoldást, mindenki kétségbeesik, itt már csak egyvalaki segíthet… Aztán el is jön valaki, aki erős, okos és bátor (és jó – természetesen), és átlagon felüli intelligenciával, erővel és ha lehet, hathatós látványelemek közepette kiszabadítja az elveszetteket, és az emberek felszabadulnak a nehézség alól. A filmekben a végén még látunk néhány döbbent arcot – mert mindig van, aki nem hiszi el, hogy sikerülhet, vagy éppen örömkönnyektől úszó szemeket – hálás tekinteteket (ebből van több), és aztán mindenki megy a maga dolgára. Talán fel is fedeztük már a fenti ige és a hősök közti összefüggést. Merthogy, a Biblia azt mondja, hogy Jézus a legtökéletesebb hős, aki valaha is járt a földön, és nála jobbról nem is érdemes álmodozni.
Azt olvassuk itt róla, hogy Isten olyan nevet adott neki, ami előtt minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és föld alattiaké. Előtte nincs lehetetlen. Olyan hatalom van a birtokában és olyan természetfeletti erő, amivel nem versenyezhet senki.
Mert az ember tényleg elveszett. Tényleg rabságban él. Tényleg gyenge és kiszolgáltatott – a kísértéseknek, a bűnnek, függőségeknek, önmaga gyengeségének, a halálnak.
Még jó, hogy Isten küldött egy hőst! Mert ha Jézus gyógyított, akkor ott betegségnek többé helye nem volt. És ha Jézus azt mondta egy halottnak: gyere elő, akkor abba a testbe visszatért az élet, és az ember felkelt, és járt! (Ismerjük pl. Lázár történetét) És ha Jézus ráparancsolt a viharos szélre, a tajtékzó tengerre, akkor az elcsendesedett, úgy, hogy a tanítványok is csak ámultak és azt kérdezték egymástól: ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskedik neki?

Hogy ki ez? Á, senki, csak az Isten maga…

Elavult? Régi üzenet? Nem bizonyítható?
Ne gondoljuk, hogy csak azért, mert ma nem láthatjuk Jézust, akkor Ő már nem is létezik! Hogy ő is csak kitaláció! Mert ő egy olyan hős, aki még ma is él, és nem csak hogy él, de még ma is hatalmas Isten.
Megmentője, megszabadítója annak, akit megszabadított valamilyen rabságból. Az alkohol, kábítószerek rabságából, a bűnök nyomasztó terhétől, vagy éppen betegségből vagy bármilyen más nehézségből. Több ezren – sőt, millióan tesznek bizonyságot ma is arról, hogy milyen valóságos is az ő ereje. Ő jött el a világba – erre emlékezünk karácsonykor – és ő jön majd vissza, dicsőséges királyként, és akkor majd minden térd garantáltan meghajol előtte. Lesznek majd akkor is, akik megdöbbent arcot vágnak – mert mindig vannak, akik nem hiszik el, hogy Ő valóság, de mi legyünk inkább azok között, akik örömkönnyeikkel küszködnek.
Mert Isten elküldte az ő Fiát, hogy a mi életünknek is hőse, szabadítója legyen. Jézus el is jött, itt élt ezen a földön, és bár nem olyan látványosan, de tevékenykedése alatt sokakat szabadított meg sokféle bajból. Végül pedig, életét adta értünk a kereszten, hogy nekünk örök életünk lehessen. Adjunk hálát neki ezért! Ámen

Mikos Annamária, 2014. január 20.