Negyedik napja ázunk, kisebb-nagyobb megszakításokkal, és ahogy a hivatalos szervek közleményében mondanák, katasztrófavédelmi óvintézkedéseket kellett foganatosítanunk. A valóságban ez nagyjából azt jelenti, hogy kinyitottuk a Bibliát és kerestünk benne némi jótanácsot elállni nem akaró eső esetére. A választás természetesen Noé történetére esett. Ószövetségi meteorológiai szakértőnk szerint Isten többet nem pusztítja el a földet özönvíz által. Nagy kő esett le a szívünkről, és sokkal vidámabban láttunk énekléshez a tanítás után, és lám, az ígéret továbbra is érvényesnek bizonyult, ugyanis egy fél órára kisütött a nap. Ezt Dániában már nyárnak neveznék, mi beértük annyival, hogy a mai fő attrakció helyszínére szárazon érkezhettünk meg.

Az előrehozott ebédet gyakorlati képzés követte. Hat fős csapatok, egymással, saját magukkal, és az elemekkel harcolva próbálták legyűrni a Garam egy szakaszát, gumicsónakokkal és evezőkkel felvértezve. Kezdeti szárnycsapásaik ugyan helyenként kudarcba fulladtak, de gyerek a vízbe, egy sem. A vezetők számára már ez is sikerként könyvelhető el, a csónakázás végén pedig a száraz ruha, és a forró gulyás már csak hab a tortán.

Fényképek ma korlátozott számban készültek a fényképezőgépeket ért viszontagságok miatt. A csónakázás alatt ugyanis két dolog merült összesen, egy fényképezőgép a Garam mélyére, a miénket pedig az akkumulátorai hagyták cserben. Mire a csoportképet készítettük volna, az elemek már nem dúskáltak Coulombban, különben azt is csatolnánk.

Az eső pedig esik tovább.