Kedves Olvasó! Elérkezett a pillanat, amikor felfedhetjük a titkot, hogy a tegnapelőtti meghiúsult túrának mi volt a célja, amit nem értünk el. Mesébe illő küzdelmek, és tanácstalan kereszteződésben ácsorgások kíséretében meglátogattuk a szomszédos Ráztoky-ban található mini (vagy inkább mikro) állatkertet, ahol régi ismerősünk Tono várt bennünket. A tőle elvárható habókossággal még váratott bennünket egy kicsit, addig szalmabálákon ugrálva múlattuk az időt. Molnár Sanyi el is keresztelte az egyik bálát Bélának. Értik, Béla a bála.

De viccet félretéve (ami a Krónikásnak nagy kín), a bálán ugrálás csupa móka és kacagás volt ahhoz képest, ami utána következett.

Tízezer voltos huzalokkal elzárva a külvilágtól, figyelmeztető táblákkal övezve, a ráztoki temető szélén lakik ugyanis a méltán félelmetes póni. Idegenvezetőnk, aki egyáltalán nem volt idegen számunkra, bemutatta a városi gyerekek számára jobbára ismeretlen jószágot, aminek csak a nevében szerepel a jó. Elöl harap, hátul rúg ez a ló – mondta. Hátsó felével más kunsztokra is képes, jobb ha azt nem részletezzük, mert nem tűr nyomdafestéket. Aki látott már ilyen mélynövésű csatamént, tudja mire képes ürítés terén, tehát igencsak résen kellett lennünk. De ez még mind semmi, ahhoz képest, ami ezután várt.

Úgy alakult, vagy vendéglátónk alakította így, nem tudjuk, a szomszédos karámban egy kétórás csikó várt bennünket, vendégfogadásra nem éppen alkalmas anyja kíséretében, aki a legkisebb neszre is dühösen horkantott. Délceg, bátorságáról, hőstetteiről és dicső csatákban elért vakmerő győzelmeiről híres krónikásunk mindezt biztos távolságból figyelte, de elmondásból tudja, hogy nem ő volt az egyetlen, aki ájultan rogyott össze fújtató dühétől. (Más források szerint elképesztően cuki volt, és szőrének tapintása olyan kellemes, hogy az már a képtelenséget súrolta, de ők bizonyára sokkos állapotuk miatt számoltak be ily módon)

Azt gondoltuk, ezt az élményt már nem lehet fokozni, de ami ezután következett… Egy valódi életnagyságú, több táborozó esetében embernagyságú ara papagáj került elő a ki tudja még mi mindent rejtő pajtából. Állítólag egyelőre csak egy szót tud kimondani, de azt nem tudtuk meg, hogy mi az, feltehetően azért, mert olyan csatakiáltás, amitől kilyukad a füle annak aki meghallja. Ez kimaradt, de attól még méteres, akarom mondani méretes, karmait megtekinthettük, többen a saját bőrükön is megtapasztalhatták. Elbeszélésünknek jót tenne, ha most azt írnám, hogy a hátukba kapaszkodva elrepült velük a szomszédos hegy tetején található fészke felé, de ez nem az az állat. Sőt, meglehetősen kezesen viselkedett, fotózkodott, belenézett a kamerába, puszit adott, és integetett. Vészjósló fegyverzetét látva a Krónikásnak itt is van némi kiesése, amit egy párhuzamost létsíkban töltött, rossz nyelvek szerint megint csak ájultan, valójában erőt gyűjtve a visszaútra, ami legalább annyira gazdag volt izgalmakban, mint az odaút. Tárgyilagosabb újságírás esetén eseménytelennek mondanák, pedig láttuk erdei szegfűt, és kökörcsint is, mindkettő különösen veszedelmes. (valószínűleg ezért védettek)

Már csak a vacsora és a tábortűz (ami második vacsorát jelent) van hátra, ahol majd terápiásan feldolgozhatjuk eme dicső portyát. Képek készültek bőséggel, a gimnázium Arcképcsarnok (facebook) oldalán meg is tekinthetőek majd.

Bizonyára történetek más érdekességek is a mai napon, de azt a Krónikás, a délceg és dicső, félelmet nem ismerő szundítással töltötte, tehát arról majd máskor.

Kedves Olvasó! Negyedik, utolsó része ez a tábori krónikának idén, köszönjük, hogy figyelemmel követte küzdelmünket az elemekkel, a vacsorával és a gyerekekkel. Örülünk, ha nem vette el kedvüket, hogy a képi ábrázolások megfogyatkoztak, ez nem lustaság, hanem technikai akadályok miatt volt így. Reméljük jövőre több képpel tudunk majd visszatérni. A holnapi evezéses kalandról pedig mindenki maga számol majd be.

Üdvözlettel
a Krónikás

Klasszikus tréfa, hogy feltesszük valakinek a kérdést: mi a nehezebb? Egy kiló vas, vagy egy kiló lúdtoll? Hacsak nincs az illető agykapacitásának 95%-a lefoglalva valamilyen más tevékenységgel, akkor a válasz természetesen a vas, hiszen a fizika szabályai, meg minden. Egyébként a lúdtoll, mert a tetteink súlya is ránk nehezedik, amiatt amit azokkal a szerencsétlen állatokkal tettünk.

A mai napot is áthatotta ez a kérdés, még ha nem is hangzott el ilyen formában. Van úgy, hogy valami könnyebb, mint amilyennek látszik? Általában fordítva szokott lenni, főleg ha zongorákról, dolgozatokról, vagy horgolásról van szó. Utóbbit többen is megtapasztalták, beleértve azokat is, akik úgy jöttek a táborba, hogy majd másokat tanítanak görnyedt háttal, hunyorogva ülni órákon át. Egyébként ha őket kérdezik, akkor: 12… 13… 14… mit is kérdeztél? Ja, a vas.

Aztán feltettük a kérdést métánál is, és az sem könnyebb, mint amilyennek látszik. A Krónikás csapata ebben a megmérettetésben a megtisztelő második helyet érte el Csízi tanárúr csapatával szemben, ezzel bizonyítva, hogy mindketten a helyükön vannak, tanárúr a sportpályán, a Krónikásnak meg a billentyűzet csapkodás áll jobban, nem a teniszlabdák.

Ha már a szabadban járunk, azt is elárulhatom, hogy a túra sem volt könnyebb, mint amilyennek látszott, pedig több irányba is próbálkoztunk mielőtt visszafordultunk, anélkül, hogy a célt akár csak megpillantottuk volna. (Ebben egy kicsit felülmúlt bennünket Mózes és csapata, de nekünk legalább nem tartott 40 évig.) Mindenesetre senki sem panaszkodott, sőt az életre szóló tapasztalatok mellett koldusbolhák garmadával is gazdagabbak lettünk.

Egyébként tudják, mi az, ami könnyebb, mint amilyennek látszik? Az első ami eszembe jutott, a majonéz készítés volt. Tartottam is egy kis közvélemény kutatást, és kiderült, hogy csak fogjuk a tojást, azt „szétnyomogjuk” az olajban, és ennyi az egész. Kész a varázslat. (Tudom, emulzió, de én csak krónikás vagyok) Varázslatnak nem sok helye van a táborban, csodálatos gyógyulásról viszont esett szó.

Naámán történetével indítottuk a napot, akiről megtudtuk, hogy leprában szenvedett, és amikor megtudta, hogy a gyógyuláshoz hétszer kell megfürödnie a Jordánban, azt gondolta, hogy ennyire egyszerű nem lehet. Szívesebben bolyongott volna egy sötét erdőben gyógynövényeket keresve a telihold fényénél, vagy próbált volna mintát szerezni egy aktív vulkánból, amit sárkányok őriznek, de ez egyszerűen túl egyszerű volt.

Mi is így vagyunk néha. Egyelőre még ez a táborozás dolog is könnyebb, mint amilyennek látszott, némelyik gyerek is könnyebb, mint amilyennek látszik, sőt a vacsora is könnyedebb volt, mint amilyennek gondoltuk, főleg hogy utána mentünk métázni.

Most, hogy elült az ének, kiértékelődtek a kiértékelnivalók, zuhanyoznak a büdösek, pihennek a fáradtak, idilli az est. Reméljük nem lesz nehezebb, mint amilyenek most tűnik.

Kedves olvasó! Ha a nap értékeléséért kattintott, és rágta magát végig ezen a kisregényen, az előző bekezdés volt az. Ha képekért jött, azt a gimi Facebook oldalán talál, sajnos különböző technikai okok miatt a kép feltöltés egy olyan dolog ami még annál is nehezebb, mint amilyennek látszik.

Üdvözlettel
a Krónikás