IX. Legere Irodalmi Verseny – élménybeszámoló

2019. 12. 12. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 2487

 „Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”
(Márai Sándor: Füveskönyv)

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Közép-európai Tanulmányok Kara, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács, valamint az Arany A. László Polgári Társulás idén is, immár IX. alkalommal meghirdette LEGERE irodalmi versenyét a gimnáziumok és középiskolák számára.

Iskolánkból idén is ellátogattunk erre az irodalmi versenyre. Az eseményt a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tartották.

A verseny ebben az iskolai évben a 110 éve született Radnóti Miklós költészetének, a 100 éve elhunyt Csáth Géza novellisztikájának és a 101 éve elhunyt Kaffka Margit kisepikájának megismerésére és értelmezésére összpontosított. „Verseny célja, hogy bevezesse a diákokat az említett szerzők életművébe, és kortárs szemmel olvassák, értelmezzék újra azok alkotásait. A versenyfeladatok különböző szövegértelmezési technikák elsajátítását, az élményszerű befogadást és műértelmezést, az irodalomtörténeti és -elméleti ismeretekben való elmélyülést, a kommunikációs készség fejlesztését, illetve az olvasás iránti pozitív(abb) attitűd kialakítását szolgálják” – írták a szervezők a versenyfelhívásban.

A verseny 3 feladatlap kitöltéséből, illetve 1 minielőadás (prezentáció) készítéséből állt. A feladatlap sikeres kitöltésének feltétele néhány házi olvasmány alapos megismerése volt.

Az első fordulón Csáth Géza és Kaffka Margit novelláiból kellett felkészülnünk. 12 novellát olvastunk el. Ezek közt voltak számunkra olyanok, amelyek tetszettek és persze olyanok is, amelyek kevésbé. Csáth Géza novellái közt gyakran előfordulnak morbid illetve gyilkosságon alapulók művek, Kaffka Margit novelláiban peidg a régies szavak okoztak értelmezési problémákat. A feladatlapok kitöltése után várt ránk egy-egy prezentáció: Radnóti Miklós antik költészetéről valamint a derűs Radnótiról. Igen, ez utóbbi furán hangzik, mivel Radnótit általában a halálra ítélt, üldözött, borús költőként emlegetik, de a prezentáció megcáfolta, illletve kiegészítette ezeket az állításokat. A harmadik fordulóra a versek és a prezentáción kívül készülnünk kellett egy kreatív feladattal is, képzelőerőnknek semmi sem szabhatott határt. Mi egy Radnóti emlékszámot készítettünk.

A verseny befejeztével megtekintettünk egy előadást Radnóti életéről ipolysági diákok előadásában. Őszintén kijelenthetem, eszméletlenül jól sikerült, megértette velünk Radnóti életének nehézségeit, miközben néztük az értékrendünk teljesen megváltozott. Az előadás után következett az értékelés, ahol minden csapat kapott könyvjutalmat és emléklapot is. A versenyen nagyon sokat tanultunk, nem csak az írókról, művekről és versekről hanem a szorgalomról, arról hogy milyen tanulni valamire úgy, hogy azt nem erőltetik ránk, hanem mi akarjuk, magunktól csináljuk, mert szeretjük azt, amivel foglalkozunk. Megtanultunk olvasni a sorok között, megtanultuk, mi a szerelem, hazaszeretet, kitartás, remény. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, amiket fel fogunk tudni használni máshol is. Nem lettünk dobogósok, a kreatív feladatunk sem lett a legjobb, mégis pozitívan gondolok vissza a verseny minden fordulójára. Nem mindig a teljes siker a boldogság és az elégedettség kulcsa, sokszor elég csupán a tapasztalat és az élményszerzés is.

 

Tóth Adrienn (1.G), Majoros Lilla (1.G), Czégény Anikó (V.O)

Kommentelés lezárva.