XII. Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián

2014. 02. 27. • Beszámolók • Megtekintések: 3358

Idén 12. alkalommal került megrendezésre a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi tábora, mely a Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián nevet viseli. A találkozóra ebben az évben Magyarországról 97 fő, Felvidékről 74 fő, Erdélyből 53 fő, Kárpátaljáról 18 fő érkezett. A szervezőkkel együtt, összesen 251 fő vett részt a táborban. Immár második alkalommal diákjaink – a Rákóczi Szövetség Tompa Mihály Református Gimnázium Ifjúsági Szervezetének tagjai – is részt vettek a találkozón. Básti Kinga (VIII.O), Farkas Eszter (VIII.O), Bozó Dániel (VII.O), Ruszó Tünde (VII.O), Szepessy Mátyás (VII.O) és Varga Gábor (VII.O) képviselte iskolánkat Sátoraljaújhelyen. A résztvevők Ruszó Tünde által megfogalmazott rövid beszámolójából kiderül, hogy nagyon változatos, gazdag program fogadta őket Sátoraljaújhelyen, amely mellett azonban bőven maradt idejük egymásra is, ismerkedésre, szórakozásra. Lássuk, hogyan emlékeznek a tábori élményekre!

Majercsík Mária 

Beszámoló: A visszaszámlálás a nulladik naphoz ért, amikor a Kárpát-medence számos fiatalja (köztük mi is) vonatra szállt Sátoraljaújhely (közismerten SAUH) irányába. Mi lányok már tudtuk miféle őrület vár ránk, de a fiúk még nem tudták, mibe vágnak bele. Kemény három órás vonatozgatás után megérkeztünk a Helyszínre. Tavalyról már jól ismert, drága csoportvezetőmtől két információt tudtunk meg: 1. megint együtt leszünk vele…. 2. régi diákok összesen tízen vagyunk. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Már az  lszállásolásnál érzékelhető volt a SAUH-s feeling. A beköltözés után kimentünk a városba, hogy beszerezzük az otthon felejtett dolgainkat, és meglátogattuk a híres Lidlt. Visszaérve, „otthon” már várt a vacsora, utána pedig kezdődhetett a Nyitóbuli. Mindenkinek könnyen ment az ismerkedés, fél óra alatt minimum 30 „emberke” mutatkozott be, amiből jó, ha öt nevet megbírtunk jegyezni, így aztán becenevekre cseréltük neveiket, mint pl.: Tanár úr, Áki, kis Petőfi, stb. A hajnalig tartó mulatozás után reggel nehéz volt az ébredés. Másnap megmásztuk a Magyar Kálváriát, ez alkalommal felmásztunk egészen a csúcsig. Mint kiderült, megérte a fáradozás, mivel, hogyha balra fordultunk Magyarországot láthattuk, ha pedig jobbra, akkor Szlovákián nézhettünk végig.

Délután ellátogattunk Széphalomra, ahol megkoszorúztuk Kazinczy Ferenc szobrát, majd este a Fő téren belehallgattunk az IDIOT SIDE koncertjébe. Vasárnap „Felvidéki napok” voltak, amely még így másodszorra is sok érdekességet tartogatott. A nap ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd látogatást tettünk Borsiban, Dobóruszkán, Nagyszelmencen és Nagykaposon. Az egész napos kirándulás után Sátoraljaújhelyen a piarista templomban a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttest hallgathattuk meg. Hétfőn sport napot tartottunk. Volt foci (rám osztották a bíró szerepét), asztali tenisz, majd délután lezajlott a versmondók versenye is. Az előadások számunkra, akik tavaly is részt vettünk a táborozáson már ismerősnek tűntek, mivel a tavalyi évhez hasonlóan idén is Trianon volt a fő téma. Dr. Raffay Ernő „Trianon” című előadására után megnéztük a színházteremben Dézsy Zoltán: „Ügynökök a paradicsomba mennek” című filmjét.

Másnap ellátogattunk Sárospatakra, megcsodáltuk a nagykönyvtárat, s a Rákóczi-várban sem kellett csalódnunk, este pedig megérkezett a várva várt RETROCK koncert. Csak MINEKÜNK! most a „Most múlik pontosan” című dal volt a best, kisebb körben pedig a „Nélküled” c. dal (Ismerős arcok). Utolsó napunk egy kis vetélkedővel telt el, melyben mi a Mikes Kelemen csoportot alkottuk. Még utoljára kimásztunk a libegőre, elkészítettük csoportképeinket (érdemes rágoogle-zni), végigültünk még néhány előadást (Kiss Dénes: A magyar ősnyelv törvényei és titkai és Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona című előadását), majd a színházteremben a 8KOR Színház Kiáltó szó című előadását néztük végig, amely viszont már könnyekkel végződött. Szajkó Gábor, főszervezőnk végül lezárta a tábort, megtartotta az eredményhirdetést, kis Petőfink elszavalta győztes versét, mi, fiatalok pedig megtartottuk „kis” záró bulinkat. Ha nem is 251 embert ismertünk meg, de Facebook ismerőseink száma min. 150 taggal bővült ezután a fantasztikus hét után, s a jövőben bármerre is visz utunk, biztos, hogy találunk magunk mellet egy pár RÁKÓCZIST, akik jóban-rosszban mellettünk lesznek.

U.i.: Mivel nem sokáig bírtuk egymás nélkül, 2011.8.27–én máris tartottunk egy találkozót Budapesten újdonsült barátainkkal!!!

ÉÉÉÉÉÉSSSSS, a visszaszámlálás újra kezdetét vette…
Ruszó Tünde (VII.O)
a Rákóczi Szövetség TMRG Ifjúsági Szervezetének
elnöke

Kommentelés lezárva.