Rendhagyó színház

2019. 12. 08. • Beszámolók • Megtekintések: 642

A múlt hét szerdája nem mindennapian alakult. Már fél hétkor, még teljesen sötétben az iskola elött várt az autóbusz, hogy elszállitson minket fővárosunkba, Pozsonyba. A kedvünk is olyan volt, mint az időjárás: sötét és álmos. Az út végül is gyorsan telt, mint amikor az ember a barátaival lehet.

Pozsony elég távol esik Rimaszombattól, igy nem gyakran látogatjuk, tehát nem is nagyon ismerjük. Sok látványosságot megnéztünk: a szép Duna-partot, a Magyar Kultúra Múzeumát, ahol megismerkedtünk régen használt szerszámokkal és tárgyakkal és meghallgatuk a hozzájuk fűzött történeteket, majd a városban megnéztünk számos épületet (a teljesség igénye nélkül): a Holokauszt emlékművet, a koronázási dómot, a Klarisszák kolostorát, a Mihály kaput, Prímás palotát.

A városnézés után az Ifjú Szívek táncházában nem mindennapi előadásban volt részünk. A történet három családról (magyar, szlovák, roma), azok frissen érettségizett gyermekeiről és az ő sorsukról szól. Először megkérdezték tőlünk, hogy mit gondolunk a – megtart és nem enged – kifejezésről. A mű három felvonásában nagyon komoly dolgokkal foglalkozott. Megkérdezték a mi véleményünket is, és a darab a mi ajánlásunk alapján folytatódott.

Nagyon felemelő előadásban volt részünk, ami olyan fontos kérdésekkel foglalkozott, ami minket, fiatalokat érint (hagyományok követése, tolerancia, diszkrimináció, kisebbségi lét) és talán sokunknak ad utat, hogy a jövőben hogyan viselkedjünk hasonló helyzetekben .

A fantasztikus előadás után megnéztük a Karácsonyi vásárt, ami még felemelőbbé tette a kedvünket és teljesen ünnepi hangulatot varázsolt a lelkünkbe. A vásári forgatag, a jó illatok és a karácsonyi dallamok hatása elkisért mindannyiunkat a hazafelé tartó úton.

A sok élmény gazdagabbá tett és sokáig fogunk emlékezni rá.

 

Kommentelés lezárva.