1. TMRG kockabajnokság

2015. 06. 19. • Események, Kiemelt • Megtekintések: 3823

Már csak kilenc nap van hátra, egyeseknek talán a tanítási évből, másoknak viszont kockás életük egyik első mérföldkövéig. Június 29-én a könyvleadás napján ugyanis megtartjuk az első TMRG kockabajnokságot.

A verseny keretén belül nem csak a leggyorsabb teljes kirakás, de számos más kategóriában is összemérhetitek magatokat. Akinek nem elég a hátralevő kilenc nap, hogy megtanulja, vagy tökéletesítse a technikáját, az versenyezhet részleges kirakásban is. Lesz párbaj, keverőverseny, és még sok más érdekesség.
A versenyen kívül kipróbálhatjátok a nagyobb, bonyolultabb, és furcsább kockákat is, ha még nem találkoztatok velük, egyelőre csak annyit árulok el, hogy lesz olyan bemutató darab is, amit még senki sem látott.
Természetesen nem lesz tét nélküli a dolog, az egyes kategóriák nyertesei értékes tárgyi ajándékban részesülnek (ki találja ki, hogy mi lesz az?)
Ismétlésképpen itt a nevezéktanos videó, amit túl kevesen néztek meg, pedig mindenkinek szüksége van a benne lelhető tudásra, egyrészt a keverőverseny miatt, másrészt a kirakáshoz. Hangsúlyozom még egyszer, hogy a nevezéktan fontos, még ha nem is akarjátok megtanulni, mert az olyan kérdésekre, mint: Tanárúr, akkor hogyan is kell a keresztet? Nem tudok rá úgy válaszolni, hogy megértsétek, ha nem tudjátok mi az a R U’ F’.

És még egy kis buzdítás:

Címkék:, ,

Kommentelés lezárva.