A Magyar Nemzeti Galériában jártunk…

2018. 03. 30. • Közlemények • Megtekintések: 3173

Iskolánkban 2017 szeptemberétől regionális történelem tehetségműhely indult heti két órában.

A szakkört látogató diákok március 27-én tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában, ahol elsősorban a nemzeti klasszicizmus gömöri származású nagyjainak – Ferenczy István, Holló Barnabás, Izsó Miklós és Madarász Viktor – alkotásait tekintették meg, mint a Pásztorlánykát, Kölcsey Ferenc szobrát, a Búsuló juhászt, a Táncoló parasztokat, a Hunyadi László siratása és a Zách Felicián című festményeket.

Elsétáltak a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez is, melynek Akadémia utcai sarkán megnézték Holló Barnabás a Magyar Tudományos Akadémia alapítását ábrázoló bronz reliefjét. Az Akadémia alapítói közül számunkra az ülő negyedik az érdekes, a gömöri Andrássy György, aki amellett, hogy modern nagyüzemmé fejlesztette a dernői gyárat, s a gömöri vasgyártás fellendítése kapcsán beírta nevét a történelembe, 1832-ben Széchenyi Istvánnal együtt kereste fel W. T. Clarkot a Lánchíd megépítésével kapcsolatosan, de fontos szerepe volt a Tisza-szabályozásban is.

A kiállítás megtekintése után rövid sétát tettek a Várban és a Budai Várnegyedben, Megkeresték a valamikori Helytartótanács épületét, a börtönt, ahol többek között Kossuth Lajos és Táncsics Mihály is raboskodott. Megtalálták Hadik András lovas szobrát, Erkel Ferenc és Tóth Árpád egykori lakóházát.

Mindent összegezve egy kellemes és tartalmas tavaszi napot töltöttek el diákjaink Budapesten.

 image003

Kommentelés lezárva.