A VILÁG JELENSÉGEI

2019. 04. 01. • Beszámolók • Megtekintések: 3699

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy négy napig egy programban vehetünk részt, amelyben egy témát több tantárgyon keresztül dolgozhatunk fel. A mi témánk a víz lett.
Az órarendünket már előző héten megkaptuk, így fel tudtunk készülni az előttünk álló hétre. A vízzel 10 fizika-, 6 történelem-, 4 biológia- és 4 földrajzóra keretén belül foglalkoztunk.
A földrajzórákon a víz tevékenységeit, biológián pedig a növényvilágot ismertük meg közelebbről. Történelemórán megtudtuk, hogy milyen fontos szerepe volt a víznek a történelem során, míg fizikán a vízbe merülő testekre ható erőket vizsgáltuk. Minden órát egy-egy kisfilm megtekintésével kezdtük, ami az aznapi témánkhoz illett. Minden filmhez kapcsolódott egy érdekes teszt is, amin felmérhettük tudásunkat.
Az osztályunk nagyon élvezte ezt a hetet. Tetszettek a játékok és a kísérletek. Érthetőbbé vált számunkra a tananyag. Úgy gondoljuk, így sokkal könnyebben megmaradnak bennünk az ismeretek. Reméljük, hogy még többször lesz lehetőségünk részt venni ilyen vagy hasonló programban.
Hencz Bálint Péter (III.O)

Kommentelés lezárva.