A minap láttam a tavalyi év nagy port kavart film remekművét. Alapvetően rajongok a sci-fiért, bár mint a legtöbb dologgal szemben, a körülrajongott filmekkel szemben is fenntartásaim vannak.
Christopher Nolan kozmikusan látványos és gátlástalanul érzelmes gigafilmje után minden leendő apuka lánygyermeket akar majd – és minden leendő lánygyermek olyan apukát, mint Matthew McConaughey.
Miután a sokadik ehhez hasonló idézetet olvastam, nem tudtam ellenállni és megnéztem.
Aki nem látta, elolvashatja a történet alapját.
!SPOILER!
A közeli jövőben az emberiség képtelenné válik arra, hogy fennmaradjon a Földön. A természeti katasztrófák ellehetetlenítik a mezőgazdaságot, állandóak a porviharok, évről-évre egyre rosszabb a termés. A korábbi civilizáció eltűnőben, a fejlődés helyett inkább visszafejlődés figyelhető meg egy agrártársadalom irányába.
A film főhőse Cooper, aki korábban NASA-tesztpilóta volt, a farmján gazdálkodik, vele él két gyermeke, Tom, és a tízéves Murphy, valamint sógora, Donald. Murphy meg van győződve arról, hogy a házban szellem van, aki kommunikálni akar vele. Cooper vizsgálni kezdi a szellem létezését és megállapítja, hogy morzejeleket küld az ismeretlen. Ez vezeti el őt egy titkos NASA kísérleti telephelyre, amelyet Dr. Brand vezet. forrás: wiki
!SPOILER!
A film cselekménye klasszikusnak mondható, néhány kiválasztott űrhajóst átküldenek egy féreglyukon, hogy a fuldokló emberiség számára új, lakható bolygót keressenek, és készítsenek elő. Egy átlagos sci-fi olvasónak, és egy fizikában közepesen jártas nézőnek talán semmi különöset nem ajánl ez a film, mégis igazságtalan lenne róla azt mondani, hogy középszerű, vagy üres lenne.
Ami mégis annyira elgondolkodtatóvá teszi, az néhány háttérben meghúzódó gondolat. A film elején még azt gondoltam, vagy inkább azt sugallta a film, hogy a tudósok, most hogy az emberiség a végéhez közeledik, valami módon hitre jutottak, mert egyfolytában rejtélyesen utalgatnak valakikre, akik segítik az emberiséget. Mindig titokzatosan egymásra pillantanak, amikor azt mondják, “Ők”. Azért is furcsa ez, mert nem gondolom, hogy a jelenlegi világban valaki ennyire nyíltan megvallaná a hitét, és még be is futna vele. Mielőtt lelőném a poént, haladjunk tovább.
Egy titkos NASA állomáson vagyunk, amit azért kell titkolni, mert az éhező tömeg bizonyára meglincselné a tudósokat, akik étel helyett rakétára költik az utolsó értéktelen dollárokat. A tudományos kutatás eltitkolását aztán még egy érdekes, és egyben félelmetes felismerés követte. Kiderül, hogy az iskolákban elsősorban földműveseket nevelnek, egyetemre szinte senki nem mehet, mert az felesleges. Ahogy a Holdraszállásról is azt állítják, hogy csak álhír volt, hogy a kommunistákat rászedjék, és azok minden pénzüket értelmetlen űrprogramokra költsék.
Érdekes megfigyelni, hogy a hibákat hibákra halmozó emberiség amikor már tényleg a szakadék szélén van, és az egyetlen termény, ami még életben maradt, az a kukorica, még akkor is csökönyösen ragaszkodnak hozzá, hogy az ész semmire sem jó. A jó vetés, az jó valamire, de sajnos nincs már jó vetés, mert az egész bolygót szép lassan felemészti a penész.
Ahogy az egész civilizációt is. Nem csoda, hogy a főhős is elvágyódik a Földről, még ha nehezen is válik meg a családjától.
Lelkészként miért a tudósokkal szimpatizálok mégis? (Legalábbis látszólag.) Azért, mert valójában nem a tudósok eddigi/addigi munkáját teszik nevetségessé azzal, hogy átverésnek tartják az űrutazást, hanem a keresztényekre nézve sértő az egész. Ahogy a civilizáció leépül, az emberek elbutulnak, újra primitív társadalommá válik az emberiség, egyszeriben megkérdőjelezik a tudományt, amiben addig hittek, és tényekkel támasztottak alá, és egyszeriben elkezdenek természetfeletti dolgokban hinni. Mintha a hit a buta emberek menedéke lenne.
Ami még ennél is sértőbb, hogy a végén kiderül, hogy “Ők” az emberek voltak végig. A végén már abban hisznek, hogy van kiút, néhányan megmenekülnek, és egyszer majd az ember olyan magas fejlettségre jut, hogy túllépi a dimenziók szabta határait, és képes lesz a mostani természeti törvények fölé emelkedni.
Talán mondanom sem kell, hogy mit gondolok erről, még akkor is, ha ettől engem is primitívnek tartanak. Úgy gondolom, Isten szabott nekünk határokat, amelyeket nem léphetünk át. Az egyik ilyen határ a testünk, ami ehhez a világhoz van kötve, és az egyetlen módja, hogy megszabaduljunk tőle, az a halál. A halálunk után már nem vagyunk a földhöz kötve, de nem is tarthatjuk a kapcsolatot a földön lévőkkel. Itt elolvashatjátok mint mond erről a Biblia:
Lk 16,19 Volt pedig egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és mindennap nagy lakomát szerzett.
Lk 16,20 És volt egy Lázár nevű koldus, aki fekélyekkel tele ott feküdt a kapuja előtt,
Lk 16,21 és szívesen jóllakott volna a gazdag asztaláról lehullott morzsákkal, de csak a kutyák jöttek, hogy nyalják sebeit.
Lk 16,22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok felvitték Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
Lk 16,23 És amint a pokolban kínok között fölemelte szemeit, látta távolról Ábrahámot és Lázárt annak kebelén.
Lk 16,24 Akkor így kiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy mártsa ujjának hegyét a vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert gyötrődöm e lángban!
Lk 16,25 Ábrahám pedig azt mondta: Fiam, emlékezz rá, hogy a jókat te megkaptad az életedben, hasonlóképpen Lázár is a rosszakat, neki most vigasztalásban van része, te pedig gyötrődsz.
Lk 16,26 Mindezeken felül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, úgyhogy akik át akarnának is menni innen hozzátok, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek.
Lk 16,27 Erre így szólt: Kérlek azért, Atyám, hogy akkor küldd el őt az apám házához,
Lk 16,28 mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyságot, nehogy ők is e gyötrelem helyére jussanak.
Lk 16,29 Azt mondta neki Ábrahám: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassák azokat!
Lk 16,30 Az pedig így szólt: Nem úgy, atyám, Ábrahám, mert ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek.
Lk 16,31 Ő pedig azt mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.
És ami még ennél is fontosabb, az ember nem válik Istenné. Valaki egyszer már kecsegetett ezzel a lehetőséggel, de az ember akkor sem lett olyan mint Isten. (ha értitek mire gondolok)
Nem vonom kétségbe, hogy a rendező igazi szándéka az lehetett, hogy elgondolkodtassa az embereket arról, hogy az utolsó időket éljük. Ezt igazából kétezer éve minden keresztény is vallja. Ez a világ pusztulásra van ítélve. Lejárt az ideje, de nem az emberek készítenek újat, hanem Isten az aki már elkészítette számunkra. És azt is tudjuk az utolsó időkről, hogy mindenfelé megjelennek majd hírek arról, hogy Krisztus itt, vagy ott megjelent, de az nem jelenti azt, hogy tényleg meg is jelent.
Szeretném ha elgondolkodnátok rajta, (ha egyáltalán elolvastátok ezt a nem éppen rövid elmélkedést) hogy szerintetek is az utolsó időket éljük-e? Szükségünk van-e Istenre, és ha igen, akkor az csak azért van, mert a civilizáció kezd megszűnni, és az emberek hiszékenyebbek? Lehet-e egy keresztény számára fontos a tudomány, vagy csak a hit?
Szívesen fogadom a hozzászólásokat, és a véleményeket, és ha lesz érdeklődés, megosztom veletek ennek a cikknek a második részét is, amiben az emberi önfeláldozásról, és a robotokhoz való viszonyunkról van szó.
Osszátok meg, és szóljatok hozzá.
Ámen. (mivel olyan prédikáció jellegűre sikerült, gondoltam így az igazi a lezárás)
Mikos Tamás
