Gömörből/Nógrádból jöttem, mesterségem címere…

2014. 06. 12. • Akikre büszkék vagyunk • Megtekintések: 3536

Idén Gömörből/Nógrádból jöttem, mesterségem címere… címen került megrendezésre az SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja és a Pro Solis polgári társulás szervezésében immáron 7. alkalommal létrejövő projektnap. Az idei projektnapnak az Almágyi Óvoda és Alapiskola tornaterme adott helyet. A lelkes tanulók egy vásári forgatag kellős közepén találták magukat, és vásári jelenetek formájában ismerkedhettek meg az egyes mesterségekkel. Iskolánk tanulói a gyertyaöntés mesterségét választották és mutatták be egy gyertyaöntő mester és leendő inasa közti párbeszéden keresztül. Bemutatták hogyan nézett ki egy céhes inasszerződés, megismertették az érdeklődőket a gyertyaöntés történetével, a gyertyaöntés különböző formáival – a gyertyamártás technikájával, a ringes gyertyaöntéssel, zselégyertya és drazségyertya készítéssel. A produktum bemutatását énekszó kísérte.

A projekt résztvevői:
Burszki József (I.O) – gyertyaöntő mester
Czeglédy Botond (I.O) – leendő inas
Varga Levente és Obrtal Patrik (I.O) – inasok
Zagyi Viktória (I.O) – gyertyaöntő mester felesége
Molnár Emese (I.O) – gyertyaöntő mester anyja
Sókováč Júlia, Góbis Réka, Kovács Vivien (I.O), Pelle Rita, Šimoňák Lili (II.O), Bálint Krisztina (III.O) – énekesek
Kovács Boglárka (IV.O) és Feledy Tímea (IV.O) – gyertyaöntő.

Felkészítők: Tari Mária, Majercsík Mária, Károlyi Katalin, Pivníková Katarína

 A projektnapról a részletes beszámolót a ezen a linken olvashatnak.

Címkék:, ,

Kommentelés lezárva.