NAPRAKOLI

2020. 05. 20. • Beszámolók • Megtekintések: 3816

A napokban néhány osztálytársammal – név szerint Bene Viktor, Ostrihoň Dávid, Magicz Vivien, Csótó Veronika és jómagam – részt vettünk egy online Start(up)Suli képzésen, további nyolc felvidéki középiskolával együtt. A vezetők bemutatkozása után prezentációkat láthattunk vállalkozással kapcsolatos témákban, majd lehetőségünk volt egy kis barátkozásra is a többi iskolából érkezetekkel. Ezt követte a közös munka. Megbeszéltük velük az ötleteinket, majd mindenki a saját iskolájából jött csapattal folytatta a munkát. Mindezek után egyeztettünk az ötletünkhöz kapcsolódó személyekkel projektünk megvalósításról, s végül elkészítettük saját projektünket felelős fogyasztás és termelés témában, Naprakoli címmel. Nemcsak az online előadás, de az osztálytársaimmal való közös munka is nagyon tetszett. Annak ellenére ugyanis, hogy a jelenlegi helyzet miatt régen találkoztunk, nagy volt köztünk az összhang. Örömmel tölt el, hogy részese lehettem a képzésnek, és hálás vagyok a csapattársaimnak a gördülékeny munkáért. Az alábbi linken megtekinthető a NAPRAKOLI projektünk, és az oldal aljára görgetve egy szavazat leadására is lehetőség van.
                                                                                                                                                                                                                                      László Fruzsina, 2. G 
http://frdc.sk/startupsuli-verseny/?fbclid=IwAR1QDXsiIEe8ovLfyhh9x6_wvanYxxgsOLGFHLjx3p-8pag7_pMH4dLzL-g

Kommentelés lezárva.