Tanulmányi kiránduláson voltunk

2019. 06. 14. • Beszámolók, Egyéb • Megtekintések: 1798

2019. június 11-én lehetőségünk adódott részt venni egy tanulmányi kiránduláson. A korán kelés ellenére már induláskor nagyszerű volt a hangulat.
Első megállónk Sárospatak volt, ahol megnéztük a Sárospataki Református Kollégiumot, majd az iskola épületében levő könyvtárat. A könyvtárban közel 500 éves könyvek is találhatóak, melyekből többek között Tompa Mihály, Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond is tanult. Ebédidőben meglátogattuk a várat, megismerkedhettünk a történelmével, majd szabadon is barangolhattunk benne.
Következő úticélunk Széphalom volt, ahol a Magyar Nyelv Múzeumát néztük meg, ami az én abszolút kedvencem volt a kirándulás során. Megtekinthettünk egy időszakos kiállítást Arany Jánosról és mindenki által ismert művéről, a Toldiról. A kiállítást a költő születésének 200. évfordulójára készítették. A birtokon beléphettünk a Kazinczy Emlékcsarnokba, melyben Kazinczyról és családjáról készült festmények láthatók, s a költő levelezése, illetve a hajtincse is megtalálható.
A nap utolsó állomása Vizsoly volt. A község templomában megmutatták nekünk az első, Károlyi Gáspár által, magyarra fordított Bibliát.
Úgy gondolom, sok élménnyel, ismerettel és nem utolsósorban szúnyogcsípéssel gazdagodtunk a nap folyamán!

Czégény Anikó (IV. O)

Kommentelés lezárva.