Zákeus a fán

2015. 08. 17. • Beszámolók, Kiemelt • Megtekintések: 4104

Nagy tömeg gyűlt ma össze egy eldugott falucskában, hogy Jézus szavát hallják. Így kezdődik Zákeus, a fővámszedő története, és a mi idei táborunk is. A helyszín a világszerte ismert Jasenie, a cél pedig ugyanaz mint Zákeus esetében, Jézus szavát hallgatni. Még jó, hogy nekünk nem kellett ehhez fára másznunk, csupán az emeletre, hogy aztán kényelmes kanapékon hallgassuk a tábor nyitóáhítatát, aminek Zákeus megtérése volt a témája.

Az út sima volt, bár kanyargós, látszólag fárasztó, de a délutáni sporttevékenységeken azért látszik, hogy ez a tábor első napja, és bőven van még mindenkiben energia. Ha mégis merülnének az akkumulátorok, akkor pedig bátran fordulhatunk segítségért a konyha személyzetéhez (igény esetén dupláért is).

A testi táplálék bevitele után áhítattal zárjuk a napot, ahol a rögtönzött tábori zenekar is szolgál néhány dallal, csak hogy a lelki táplálék se maradjon el. A szülőknek egyelőre maradnak a képek, részletesebb beszámolót úgyis a résztvevők adnak majd.

Címkék:, ,

Kommentelés lezárva.