Zűr a zűrben – 3. nap

2019. 08. 14. • Beszámolók • Megtekintések: 3473

Ha vendégségbe megyünk, próbáljuk a legjobb arcunkat mutatni gondolatmenet mentén próbáljuk leendő űrutazóinkat is az emberiség legjobbjaiként prezentálni. Nem elég, hogy a legerősebbek, legokosabbak, de a legműveltebbek is kell hogy legyenek. Az időjárás szabályozó csapatunk tegnapi mutatványának köszönhetően beltéri elfoglaltságokra lettünk kárhoztatva, így űrtanoncaink közmondáskincsünk válogatott gyöngyeit mutatták be egymás okulására és szórakozására. Tisztáztuk, hogy ki nem enged a huszonegyből, és hogy mérete ellenére is számottevő erővel rendelkező fűszereink melyek. Bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül az a jó csillagközi vándor, akinek a koponyája is izommal van tele.
Mindeközben a Krónikás, hogy eddig is nélkülözhetetlen személyét még hasznosabbá tegye, készült néhány ősrobbanás sebességgel népszerűvé váló leendő közmondással, amit majd csillagközi fajként is büszkén használhatunk. Ilyen például a zajong mint egy szupernova. Kvazárból nem lesz feketelyuk, vagy addig kering a Föld a Nap körül, amíg vörös óriás nem lesz belőle. Korszakalkotó javaslatait tapsvihar, majd igazi vihar követte, így visszavonult emeleti foteljébe és azóta sem zavar sok vizet. Békés duzzogását, és a kéretlen közbeszólásai hiányát a táborozók meglepő nyugalommal fogadták. Megvonták a vállukat, és mindenki ment a maga dolgára. Dolga pedig sok van a táborozóknak, az eddig felsoroltak mellett az emberiség történetének fontosabb erővonalait is ismerniük kell. Ki örülne, ha akár csak a szomszédos bolygóra beállítva nem tudná valaki, hogy Ábrahámmal indultunk el az űrbe? Elhangzott ugyebár, hogy Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy számolja meg a csillagokat, de ő még nem tudta, az unokája József tizenkettőt számolt, és akkorát kapott a testvéreitől, hogy aztán már tényleg csillagokat látott. Szóval így indult az egész. De hogy még Ábrahám történeténél maradjunk egy kicsit, vele Isten szövetséget is kötött, amit a délutáni kézművesség során a táborlakók is kipróbálhatnak. Mármint nem az állatok félbevágását, hanem a szövést magát, és a létrejövő szövetséget haza is vihetik magukkal.
A délutáni blokkról élő hanggal számolunk be, alább meghallgatható:

Gasztrológiai kitérőnk után visszatértünk idegen bolygók megismerése projektünkhöz, a különböző bolygók szimulált felszínén különböző feladatokat kellett végrehajtani, mint például kőzetgyűjtés, távolba szökellés, és célbadobás.

  • IMG_1306
  • IMG_1307
  • IMG_1326
  • IMG_1319
  • IMG_20190814_082106570
  • IMG_1337
  • IMG_1327
  • IMG_20190814_172137161
  • IMG_1334
  • IMG_20190814_173151423
  • IMG_1315

Tömören:
1. éjjel nagy vihar volt, de nem tett bennünk kárt
2. délutánra elég jó idő lett, hogy ki lehessen menni
3. senki sem evett agyagot
4. mindenki mosott kezet
5. a kókuszgolyó finom lett

Üdvözlettel,
a Krónikás

Címkék:, , , ,

Kommentelés lezárva.