„Azt mondod szereted az esőt, de ha esni kezd, bebújsz egy esernyő alá.
Azt mondod szereted a napsütést, de ha kisüt a nap, egy árnyékos helyre húzódsz.
Azt mondod szereted a szelet, de ha elkezd fújni a szél, becsukod az ablakot.
Ezért aggaszt amikor azt mondod nekem, hogy szeretsz.”
Zsolt 16,1–11: Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!
Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.
A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.
Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.
Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.
Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.
Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.
Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.
Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.
Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.
Hallottuk-e, láttuk-e már valahol a fenti idézetet? Ha igen, akkor tudjuk-e, hogy kitől származik? Van, ahol azt írják, hogy Bob Marley-tól, mások szerint Shakespeare-től származnak ezek a gondolatok, ám valójában ez egy török vers, aminek az a címe: Félek. 
Az utolsó sora inkább így hangzana : „Ezért félek én – azt mondod, engem is szeretsz.” …
…Ezért félek én, mert attól tartok, engem is csak annyira szeretsz, mint az esőt, a szelet, vagy a napsütést. Csak egy bizonyos ideig, csak amíg jól esik, amíg nem túl sok, vagy amíg kedved van hozzá… tudjuk, jóból is megárt a sok, fontos a mértékletesség…
…félek, Csak addig kellek, amíg különleges vagyok, kellemes társaság, jó szórakozás.
Ha viszont ez elmúlik, akkor engem is félreteszel, mint minden más, zavaró elemet.
Sajnos nem tudom, mikor, melyik korban íródott ez a vers, az íróját sem találtam meg, ami viszont biztos, az az, hogy napjainkban is nagyon sokan élnek ebben és ehhez hasonló a félelemben. Az elköteleződés hiányában. Abban, hogy nem érzik úgy, hogy bárki is elkötelezte volna magát mellettük, és ők maguk sem tudnak senki mellett elköteleződni…
Egy kicsit utánanéztem a dolognak, és rengeteg cikk, tanulmány foglalkozik – akár az interneten is – azzal, hogy milyen fontos az emberi lélek számára az elköteleződés és elköteleződni tudás. Mivel pedig ez egy létszükséglet, azért ennek a hiánya pedig komoly szenvedést okoz az embernek. A szingli életforma elterjedésével pedig még szélesebb réteg lett érintve ebben.
Akkor tehát miért élünk ebben? Ha senkinek sem jó így? Talán mert ez tűnik könnyebbnek? Hiszen, ha nem köteleződtem el, akkor bármikor leléphetek, amikor úgy gondolom. Lehet, hogy ez áll a háttérben? Lehet, hogy más valami? A választ nehéz volna ezek között a keretek között megtalálni, mert ennek is, mint oly sok minden gyengeségnek, hibának, bűnnek inkább áldozatai vagyunk, mint szándékos és gonosz elkövetői, annyi viszont biztos, hogy ez a dolog sem a 20. században kezdődött.
Ézsaiás próféta – és őt idézve Jézus is felsóhajt: Így olvassuk: Ő pedig (Jézus) ezt válaszolta nekik: „Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. (Mk 7,6)
Az elköteleződés tehát nehezen megy az embernek, és még Istennel szemben is. Meghallgatjuk, néha még figyelünk is, szeretjük a karácsonyi kis Jézusos történeteket, meg ha baj van, segít, ha imádkozunk, de ennél többet nehezen adunk. Gyakran szabunk limitet Isten előtt is, és azt mondjuk: eddig, és nem tovább! Belőled is megárt a sok…
És Isten is mondja ezt néha: Félek. Félek, gyermekem, hogy ennek rossz vége lesz,
Félek, hogy ebből még baj lesz. Aggaszt, hogy állítólag szeretsz és figyelsz rám, de gyakorlatilag nem számítok neked, és elszomorít, amikor nem tudsz kitartani mellettem, és kizársz engem az életedből.
Pedig teljes öröm van nálam, és örökké tart a gyönyörűség a jobbomon! Ha nem hiszed, kérdezd meg azokat, akik már átélték ezt!
Dávid király történeteiből is láthatjuk, milyen az, ha valaki elköteleződik Isten mellett, és megéli ennek az elköteleződésnek minden szépségét. Amikor minden élethelyzetében számíthat Isten áldó jelenlétére, segítségére, hűségére. Mi emberek azonban, sok esetben túl bizalmatlanok vagyunk ahhoz, hogy ilyen kapcsolatban legyünk Istennel.
Az elköteleződésre való képtelenség hátterében sokszor valamilyen gyermekkori csalódás, valamilyen réges-régi fájdalom vagy valamilyen más trauma áll. Ami viszont a földön elromlik, az helyrejön az égben! Ha tehát ezzel küszködünk, vagy emiatt szenvedünk, keressük meg Isten ezzel, és kérjük az Ő segítségét, hadd érezzük meg mi is, amit Dávid király, hogy Ő majd megismerteti velünk az élet útját, teljes öröm van őnála, és hogy az Ő békessége, gyönyörűsége tényleg örökké tart.
