…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Róm 12,2
Talán leszögezhetjük, hogy a takarítás, a környezetünk tisztán tartása nélkül szinte lehetetlen, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt életünk lehessen. Persze az is megeshet, hogy valaki pont fordítva éli meg a dolgot, mondván, a takarítás veszi el a nyugalmamat, és nem fordítva, de azért érdemes végiggondolni ennek igazságát.
Talán megtetted már, hogy dacból nem takarítottál ki, nem rakodtál el egyszer-kétszer, de – ha nem volt aki megcsinálja helyettünk – később meg kellett hogy tapasztaljuk, hogy a felhalmozódó rendetlenség bosszantó lett egy idő után, ráadásul ezzel csak még nagyobb munkát szereztünk magunknak. Amit elkerülhettünk volna egy kis odafigyeléssel: ha idejében a helyükre rakjuk a dolgainkat, letöröljük a port, kivisszük a szemetet, vagy éppen a fürdőszobát hagyjuk rendben magunk után. És milyen jó is az, ha tisztaság és rend vesz körül… még ha ehhez néha fáradtságos munka is kell.
Vannak aztán olyan emberek is, akik egész életükben, szinte soha de soha nem takarítanak ki, nem dobják ki a szemetet, a kinőtt vagy tönkrement ruháikat, az elromlott használati tárgyaikat, csak mindent felhalmoznak szépen a házukba, lakásukba, udvarukra és lassan mozdulni sem tudnak a nagy szeméttől, mert már csak néhány ösvényen tudnak közlekedni az otthonukban… na, őket szokta mutogatni a Spektrum, elrettentő példának… Hogyan nem kell élni…
Mai istentiszteletünkön, amikor is a reformációra emlékezünk, figyeljünk most – ha egy kicsit más szempontból is – a megújítás, megtisztítás mint olyan – fontosságára.
Tudjuk, hogy a reformáció új vallás alapítása helyett a meglévőt akarta megtisztítani, az evangéliumot előtérbe helyezni az egyház szolgálatában. Erre abban az időben, a 16. században szükség is volt, ahelyett viszont, hogy az akkori keresztény egyház hibái, hiányosságai – tehát bűnei fölött csámcsognánk, hadd forduljon most a figyelmünk valami egészen más, és egy teljesen aktuális dolog felé: A saját életünk kérdései, hiányosságai, – bűnei, lerakódott szennyeződései felé. És lehet, hogy a végén még kiderül: ilyen tisztogatásra, rendrakásra – reformációra, ha nem is ugyanúgy, ahogyan azt Luther Márton végezte – de minden nap, ma is szükség van.
Mert a reformáció – a törekvés az Ige megértésére, az igéhez való visszatérésre inkább egy folyamat kell hogy legyen, nem zárható le soha. Pontosan úgy, ahogyan nem elég egyszer jól kitakarítani, hanem a rendet meg is kell tartani azzal, hogy folyamatosan, minden nap teszünk valamit érte.
És az emberiség életében is volt egy, – kezdeti, tiszta, hamisítatlan állapot, amikor még nem szennyezte be semmi az embert, és Isten és ember kapcsolatát. Vele összhangban élt, ám ez az összhang a bűn miatt eldeformálódott és emiatt mindig szükséges, hogy törekedjünk a re-formációra, arra, hogy az Istennel való kapcsolatunk mindig tisztább és rendezettebb lehessen.
Az egyház, tulajdonképpen a kezdetektől fogva végezte ezt a munkát – a tisztulást, az igéhez való visszatérést, mert Jézus mennybemenetele után szinte azonnal elindultak a hamis tanítások, mindenféle mozgalmak és ebből adódóan a viták – Az apostoli hitvallás – vagyis, a hiszekegy is egy ilyen vita eredménye volt.
A különféle kérdések, viták, és hamis tanok pedig, a mi életünkbe is belekerültek, amik eldeformálják a mi Istennel való kapcsolatunkat is:
Nem tudhatom helyettetek, hogy kinek milyen bűnök által vannak jelen az életében a deformáció jelei. Talán valakinek a lustaság – mert még érdekelné is a dolog, de amikor tenni kéne, olyankor a kényelem szempontjából dönt és nem veszi a fáradtságot arra, hogy imádkozzon, esetleg olvasson pár sort a Bibliából vagy akár más, keresztény irodalomból.
Talán valakit éppen az önbizalom hiány, a lekicsinyeltség érzése tart távol attól, hogy Istenhez forduljon – mondván, én úgysem számítok neki, biztos nem tűnik fel neki, hogy mi van velem, nem is biztos, hogy törődik velem… meg amúgy is, annyi hibám van, hogy szégyellek imádkozni is.
Talán van, akit a türelmetlenség választ el attól, hogy Istenből valamit meglásson-érzékeljen. Mert azt mondja: ha itt és most nem válaszol, akkor Ő nem is létezik, és kész. Miközben, mi emberek sem mindig válaszolunk rögtön, és rengeteg dologhoz idő kell…
Talán valakit az választ el, hogy azt gondolja, már mindent tud, és minden bölcsességnek birtokában van, ami az élethez kell, így már Istenre sincs szükség… pedig, a Példabeszédek könyvéből tudjuk, hogy az értelmes szív tudásra törekszik, és ebbe az Isten megismerése is beletartozik…
Emellett, különféle dolgok miatt vitázunk is Istennel. Talán azok miatt a dolgok miatt, amiket mi igazságtalannak tartunk ezen a világon. Talán amiatt, hogy bizonyos dolgokat igazságtalannak látunk az életünkben is… talán mert nem akarjuk elfogadni a helyünket a teremtett rendben – és nem akarunk teremtmények lenni, inkább törnénk isteni magaslatokba…
A deformáció jelei bizony nagyon gyakran elveszik a békességünket, nyugalmunkat. És rendetlenség van bennünk, a gondolataink között, az érzéseink között, és sok szeméttel nem boldogulunk, mert a bűneink felismerése és megbánása nagy munka minden embernek.
Reformációra tehát – amolyan belső tisztulásra, takarításra mindegyikünknek naponta szüksége van.
Most már csak az hiányzik, hogy felismerjük, hogy milyen fontos is ez a rendezettség a lelkünk egészsége érdekében, és törekedjünk mindig jobban és jobban erre a tisztaságra.
